egy angyallány napjai ;

megint itt, másként

régen írtam. végül úgy döntöttem maradok - nincs értelme új linkeket gyártgatni. ez is én vagyok - a rossz és jó dolgokkal együtt. igazából megváltoztattam a nevet/linket, és úgy éreztem ahhoz most megint új sablon kéne, megint minden újnak kéne hogy legyen - de úgy érzem megint csak kifogásokat keresek azért, hogy ne írjak. ez a sablon tényleg zavar, de majd ha lesz időm, akkor megváltoztatom.

jó pár nap eltelt azóta. voltam fenn is, lenn is, megjártam mindent. elterveztem, hogy jobban leszek. hogy ha törik, ha szakad, kiengedem azt az energiát innen belülről amit érzek. ezt a hatalmas motiváltságot, erőt, érzést, nevezzük bárminek. szeretetté alakítom, engedem, hogy áramoljon végig rajtam, és minden jó lesz.

nincs más dolgom, mint magammal törődni. nyitni mások felé, mosolyogni, vidámkodni, és várni, míg szépen az élet helyreáll. tudtam, hogy két választási lehetőségem van, és azt hiszem életem legnehezebb válaszát fontolgattam. magamba esni, és hagyni, hogy fájjon, vagy új életet kezdeni, és akármennyire fáj, továbblépni. önmagamnak lenni. szeretni, és szeretve lenni. barátkozni, és bulizni. eljárni, szórakozni. táncolni. élni, élni és élni. nem győzöm elégszer leírni. és én az utóbbit választottam.
ne kérdezzétek miért, vagy hogy jutottam erre a döntésre. olyan voltam, mint egy robot. felkeltem, csináltam a dolgomat, miközben azt hajtogattam, hogy minden rendbe jön. ha sírtam, még sírva is azt hajtogattam, hogy rendbejövök. ha másnak sírtam, akkor is azt mondogattam, talpra állok. mindannyiszor ezt mondogattam. és tudtam, hogy ez így fog menni.

nem mondom, hogy nem nehéz. mások döbbenve néznek rám ilyesféle mondatokkal, hogy "te vagy a legerősebb lány, akit eddig ismertem", meg "nem értem, hogy csinálod", és "úgy örülök, hogy ilyen boldog vagy!". örülök, hogy így gondolják, de a boldogság még nagyon erős szó. nem, nem, ez nem boldogság! ez csak egyszerűen nyitás magam felé, a világ felé, és hagyom, hogy valaki más ember legyek. nagyon nehéz, mert húz az egyedüllét, húz a szomorúság maga felé minden egyes nap. de állom. minden egyes alkalommal, amikor kicsit is úgy érzem, rossz, valami belső késztetésként kiállom. tictacot szopogatok - súlyos hiányában szenvedek jelenleg - és tudatosan kerülök mindent, ami egy kicsit is fájdalmat okoz. olyan, mintha küzdenék magam ellen. aztán rájöttem, hogy minden egyes dolog fájdalmat okoz, így új dolgokat kell csinálnom, vagy pedig szépen lezárni a régieket. nem is lezárni! megszeretni az emlékeket, talán. csak azokat a dolgokat távolítottam el magam mellől, ami minden egyes nap szemet szúrt. de mivel túl sok lenne, így hagytam. a lehető leglényegesebbeket is csak arrébb raktam, hogy ne legyen annyira útban. így könnyebb lett, jelentősen.

eddig azt hittem, mással kapcsolatos dolgokat helyrehozni nehéz. de rájöttem, hogy a magammal való küzdelem a lehető legnehezebb. szörnyű volt rádöbbenni, mennyire nem szerettem magam. hogy mennyivel egyszerűbb volt szidni az életem, szidni a szüleimet, szidni magamat, szidni mindent, ami egy kis erőfeszítés árán megoldható lett volna. szörnyű volt szembesülni, hogy egy osztálytársam felé sem nyitottam. tulajdonképpen senki felé. hogy képtelen voltam kicsit is magam adni nekik, hogy megismerjenek, megszeressenek. szörnyű volt tükörbe nézni, és főleg azért, mert tudom, hogy erre soha nem jöttem volna rá. tudom, hogy ma már másképp csinálnék minden. de először talpra kell állni, és csak utána. most gyökeres változásokon megyek keresztül, amit magamnak is köszönhetek, az életnek, és mindenki másnak. a küzdelem nagyon nehéz, ugyanakkor a lehető legnagyobb és legjobb eredményt hozza.
fogytam azóta négy kilót. furcsa, mert a gatyák, amiket még vele vagy mással vettem, nagyok rám. az övet két lyukkal beljebb kell húznom, és ami eddig is nagy volt rám, most már szinte lóg rajtam. voltam azóta vásárolni pár új dolgot, és nagyon feldobott. szeretnék még ruhákat. szeretnék fogyni is lehetőleg, még legalább öt kilót. igaz, ez a négy most nagyon hamar leugrott rólam, de érzem, hogy a gyomrom is nagyon összeszűkült. kevésszer van étvágyam, de azért eszem rendesen. a hajam is másképp hordom, rájöttem, hogy mennyire nem törődtem magammal. hogy egyáltalán nem adtam magamra, mert beletörődtem abba, hogy én soha nem lehetek szép. még csak nem is tettem erőfeszítéseket annak érdekében, hogy ez megváltozzon! azóta könnyebben nézek tükörbe, és fokozatosan kezdem elfogadni magam. magabiztosabban megyek végig az iskolában, az utcán, és rengeteg jó visszajelzést kapok. naponta dicsérnek, milyen jól nézek ki, hogy milyen jó a kisugárzásom. és nekem ez most mindennél többet ér.
rájöttem, hogy az új tanári előképzős csapatomat is folyton szidtam. hogy bármilyen nehézségbe ütköztem, könnyebb volt szenvedve végigcsinálni, mint megpróbálni élvezni. tény, hogy volt pár dolog, amiről nem én tehettem, de most, hogy megpróbáltam úgy bemenni, hogy minden percét élvezni fogom, és küzdök azért, hogy jól menjen, tényleg élvezetesebb volt. és sikerült. szépen megtanultam mindent sorban, és ennek nagyon örültem. valamint szívből táncoltam. odaraktam magam, és soha nem éreztem magam ilyen jólesően kimerültnek még.
aztán kaptam a lehetőséget edzőmtől, hogy kezdjek tanítani a manó csoportban órákat, pénzért. hihetetlenül le voltam döbbenve. izgulok is, de az a jóleső izgulás. azt hiszem ma délután meg is csinálom a koreográfiát.

nem mondom, hogy nem hiányzik. persze, hogy hiányzik, nagyon is, de mint múltkor írtam, tényleg nehéz volt rádöbbenni arra, mennyi mindent rosszul csináltam. hogy mennyi mindent másképp tehettem volna. az, hogy ő nem szólt, vagy ha szólt sem vettem figyelembe - pedig jórészt mindig igaza volt, szörnyű pofon volt a részemről. de úgy érzem, már az, hogy észrevettem, beláttam, és teszek ellene, nagy dolog. rájöttem, hogy mástól vártam, hogy szeressen, de amíg én nem szeretem magam, képtelen lesz más is így érezni. azon gondolkodtam sokat, hogy ő vajon változik-e, hogy rendbejön-e az élete. aztán rájöttem, hogy remélem így lesz, mert tényleg megérdemelné ő is.

tudom, hogy az én életemnek most egy teljesen más szakasza kezdődött el, de ugyanakkor azt is tudom, hogy ha újra kapcsolatba kerülünk, teljesen másként, valahogy jobb emberként nézünk majd szembe egymással.
ha így lesz, ha nem, én minden jót kívánok neki, nekünk, magunknak

? "megint itt, másként" was Posted On: 2011. május 19., csütörtök @15:30 | 0 hozzászólások ?

« Older posts | Newer posts»