kávé- és csokimániákus, aki imád utazni és táncolni. arcának örök része a mosoly. imád olvasni, főleg spirituális könyveket. tánctanár, szóval 25 tehetséges gyerek második anyukája. kifejezetten emberszerető, és Brendonra kereszelt mackójával alszik. imádja a természetes kozmetikumokkal foglalkozó eladói munkáját. szerelme a hatalmas német dog kutyusa, Zeusz. imádja, mikor ölébe hajtja hatalmas fejét. kedvenc pillanatai egyike az, mikor kávézhat, és egy jót lelkizhet egy melegszívű barátnőjével. na meg mikor tumblr-ről inspirálódhat. nem utolsósorban van egy szerelme, csak is az egyetlen: Cirmosnak hívják. szerelmes a tappancsaiba immáron 4 éve. ó, és ő csinálja a legfinomabb gyümismézesteát. 
rólam
igen, ma már írtam egy 'rólunk' című bejegyzést, mégis úgy érzem, írnom kell. nem tudom miért. valójában már hetek óta, sőt, talán hónapok óta gondolkodom egy olyan bejegyzésen, vagy akár magamnak való írogatáson, ami rólam szól. valami olyanról, ami leír engem talán a lehető legjobban, valami olyanról, ami nem a mások által alkotott véleményt mutatja rólam. hisz valaki ezért szeret, valaki azért utál. nem tudom, igazából régóta várok már valakitől egy olyan jellemzést, aki talán tényleg le tudná írni, miért szeret, és szerinte mi az a tulajdonságom, ami eltér egy bizonyos mértéktől, ami lehet született adottság, vagy olyan, amit egyszerűen csak megszoktam, de változtathatnék rajta. mivel éjfél van, azthiszem nincs jobb dolgom. elkezdem elemezni magam.
BUDAI ROBERTINA
szeretem, ha tinusnak becéznek. aranyos, kedves becézés, és olyan érzést kelt bennem, hogy az illető legszívesebben abban a pillanatban magához ölelne. tinus. kedves becézés. a tina természetesen sokkal elterjedtebb, de amióta szinte mindenféle név becézése a tina lett, kezdtem leszokni róla. robertinából az országban csak egyetlen egy van. még ha sokszor utálom is a nevem, szeretem, mert különleges.
tehát visszatérve a tulajdonságaimra, borzasztóan szeretetéhes embernek tartom magam. vágyom arra, hogy szeressenek, vágyom arra az érzésre, hogy tudjam, van valaki, aki szeret. régebben imádtam a tényt, ha sok ember vett körül. ma már nincs szükségem rá, idővel kezdtem megtanulni, jellemem nem a barátok számán múlik. szeretek közvetlen lenni, olyan, aki kedvesen, vagy akár hatalmas mosollyal illet valakit, ha szimpatikusnak találja azt, akivel beszélget. könnyen meg lehet nevettetni, és én is imádok másokat nevetésre késztetni. alapvetően egy kissé 'elbénázott, ügyetlen' jellemem van, ami egy időben nagyon zavart, mostanára azonban szinte a védjegyemmé vált. az ügyetlenségemmel, a beszédemmel, a sokszor sok helyen előforduló értetlenségemmel szeretem, ha valakinek mosolyt csalok az arcára, ugyanakkora rühellem, ha valaki nem veszi a poént. sajnos eléggé szétszórt vagyok, gyakran hagyom el a dolgaimat puszta figyelmetlenségből, ami miatt borzasztóan mérges szoktam lenni magamra. orraesek, lefejelek valamit, leeszem magam, elhagyom épp egy fontos tárgyamat... nem szeretem, amikor az ügyetlenségemből akarnak gúnyt űzni, ebből fakadóan nehezen tűröm a kritikát. egy apró beszólásért képes vagyok hetekig rágódni, és letörni. rossz tulajdonságom, hogy az ügyetlenségemet kezdem elfogadni. természetesen ez egy ideig működik, de sokszor azt érzem, az emberek butának gondolnak. sokszor hallottam már vissza, hogy valaki megdöbbenéssel látta az ellenőrzőmben, hogy nem állok bukásra, hogy az órán (többé-kevésbé) figyelek, hogy jórészt csak 4-5-ösöm van. rosszul esik, hogy ez alapján ítélnek meg. a hajszínemből kiindulva már rengeteg megvetést kapok, az ügyetlen énem pedig a magam, és mások szórakoztatására használom. azt hiszem élvezem, hogy megnevettethetek másokat, azt pedig méginkább élvezem, hogy képes vagyok magamon nevetni, bárhol, bármikor. rengeteg kellemetlen helyzetből tudok kimászni ezáltal.
szorongó embernek tartom magam, olyannak, aki minden apróságon rágódni tud. megrögzötten eltervezek előre dolgokat, akár napokkal, hetekkel előre szeretem beosztani minden lépésemet, és ha ez valamiért felborul, borzasztóan el tudom rontani az aznapi kedvem. stresszessé, idegessé tesz, ha valami nem úgy sikerül, ahogy előre elterveztem. sajnálom, mert úgy érzem, sokszor a jövőm jobban érdekel, mint a most, a jelen. igyekszem csiszolni rajta, ugyanis a spontaneitásom egyenlő a nullával. próbálok ilyen téren lazább lenni, ahogy a dühkitöréseimen még inkább faragni kellene. gyakran nem gondolkodom, hanem pillanatok alatt kapom fel olyan dolgokon a vizet, amit 20 perc más időtöltés után teljesen elfelejtek, vagy lenyugszom. tehát ez is az a kategóriába tartozik, ami a 'felesleges' időtöltésekhez kerül, és ha már a rossz tulajdonságokat sorolom, ide tartozik a gigantikus mértékű önbizalomhiány. a vidám, folyton pörgő, és nevetgélős jellemem mögött úgy érzem, hogy sokszor egy háromszor annyira komoly, céltudatos, és önképzavarral rendelkező nő lakozik. - röhejesen hangzik, hogy hosszú percek óta magamról írok. -
képtelen vagyok elhinni, hogy szép vagyok. értek az évek alatt olyan megszólások, csalódások, és események, ami miatt nem vagyok arra képes, hogy elhigyjem, én is vihetném valamire. nem csak a külsőm terén okoz ez problémát - ó, hiába ecsetelem, manapság nagyobb divat lett a 'nem vagyok szép' mondat, mint a 'hogy vagy?' -, hanem minden más téren is. olyan helyzetekben, ahol igenis szükség lenne rá. néha érthetetlen, hogy tömegek előtt gátlás nélkül képes vagyok táncolni, mert tudom, hogy tudok. más téren meg egyszerűen tükörbe sem vagyok képes nézni, annyira zavar, amit benne látok. félek a tükröktől, mellesleg.
gyakran önző vagyok, igen, és magamra gondolok, nem másra. ugyanakkor borzasztóan jószívűnek, és naívnak tartom magam. szeretek szeretni, és akit közel engedek magamhoz, annak a legmélyebb titkaimat is elmesélem, mert biztonságban érzem magam. manapság már sokkal nehezebben adom ki magam bárkinek is, egyszerűen leszoktam már a milliónyi emberrel való lelkizésről. nagyon kevés emberre van szükségem ahhoz, hogy meséljek magamról, a vívódásaimról, az életemről, de ez pont így jó.
hú, még rengeteg mindent írhatnék, de kétlem, hogy most érdekelne bármit is. ezt magamnak írtam, aki elolvasta, elolvasta, aki nem, nem, megértem.
fáradok már nagyon, azt hiszem ledőlök
jóéjt!
rólunk
igazából van köztünk valami. valami megfoghatatlan kapocs, valami szál, ami talán örökre összekapcsol minket. nem tudom megmagyarázni. tegnap este, miközben mellette feküdtem, és mindketten olvastunk, azon gondolkodtam, hogy a fenébe lehetek ennyire szerencsés. hogy hogy a fenébe találhattam meg 17 évesen azt a valakit, akit talán megkockáztatva ki is jelenthetem, egy életen át képes lennék szeretni. igen, azt hiszem ezek még túl nagy szavak az én számból. fiatalok vagyunk mindketten - ha úgy vesszük, ő még fiatalabb -, és mégis borzasztóan imádjuk egymás társaságát. nem arról van szó, hogy órákon át egymás száján lógunk. közel sem. nem vagyunk az a pár, akik minden egyes nap együtt vannak, és képtelenek akár egy napot is meglenni a másik nélkül. nem az a pár vagyunk, akik attól félnek, hogy a hónapok múltával majd ellaposodik a kapcsolatunk, nem az a pár vagyunk, akik eltaszítják minden barátjukat maguk mellől, nem az a pár vagyunk, akik társaságban csókolóznak, és kellemetlen helyzetbe hozzák a másikat. nem. valahogy egy kicsit mások vagyunk, a magunk módján. mindketten valami hatalmas dolgot adtunk a másik kezébe, és úgy érzem, ezzel egyikőnk sem élt vissza. a szívünket, a lelkünket adtuk egymásnak. enélkül mindketten pontosan tudjuk, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a másik számára, hisz ismerjük egymás válaszait, reakcióit, minden lépését, szokásait, és ha új dolgokat is tesz/tett a másik, kisebb-nagyobb sikerrel befogadtuk, és azt hiszem ez nagy dolog. úgy érzem valami olyat tettünk, ami megváltozhatatlan. jézusom, ez mind borzasztóan nyálasan hangzik, de életemben először igazán szerelmes vagyok. mert itt van ő, a kócos hajával, a rettentő sok hülyeségével, a makacsságával, a mosolyával, a cukkolásával, és annyira itt van! itt, itt velem! és ez annyira jó érzés. nem tudom melyikőtök élt már át olyan érzést, hogy szabadon járhatott akár a legszakadtabb pólójában, a legidiótább gatyájában, smink nélkül, büdös szájjal reggel, és mégsem kellett azt éreznie, milyen ronda. mert valaki átölelte, úgy magához szorította, hogy szinte majd' megfulladt a mellkasában, és azt hallgatta, hogy valaki azt suttogja halkan:
szeretlek
karácsony
egyszerűen csak nem tudtam miről írni. neeem, butus vagyok! tudtam volna, hiszen rengeteg minden történt. de egy idő után annyira elfáradtam, és időhiány miatt körülbelül háromszor is előfordult, hogy csak megnyitottam, de semmit nem írtam a blog ablakába, hogy inkább feladtam.de nem baj, most itt vagyok.
nem fogom ecsetelni, hogy szégyellem magam, mert nem írtam. előfordul. azt hiszem, bele is kezdek.
egyszerűen hihetetlen, értitek? még mindig felfoghatatlan számomra az egész. keresztanyu hazajöhetett 3 napra karácsonyig. mától lesz mamáéknál hétfő reggelig, és ma volt a nagy találkozás, az a bizonyos nap óta. másfél hónap telt el, de olyan, mintha már egy teljes éve menne ez az egész. egyszerre voltam izgatott, félős, és boldog, egyszerre voltam szomorú, és bánatos, de mégis, egyszerre örülök, és vagyok még mindig kicsit szomorú, hogy láttam. feltétlen szeretet köt hozzá, és még mindig bármelyik pillanatban el tudom pityeregni magam, ha eszembejut, amikor megláttam, vagy sírni láttam miattam, a meghatódottságtól, az örömtől. anyu mesélte mennyire izgult, és félt, hogy mit fogunk hozzá szólni, vagy hogy újra találkozunk vele, immáron úgy, hogy nem teljesen egészséges, de másfél hónap alatt olyan szintű csodás eredményeket produkált, amelyekre rengeteg orvos nézne tátott szájjal. másfél hónap alatt hozták rendbe az állkapcsát, a gerincét, a medencéjét, a karját, mindenét! egyedül a két lába, és egy seb van a hátán, aminek még gyógyulnia kell. de januárban már műtik a lábát is. én egyszerűen annyira tudom hogy jövő tavasszal már sétálgatni fog, hogy az hihetetlen. egyszerűen soha, semmiben nem hittem és bíztam ennyire, mint benne. az első pillanattól kezdve azt hajtogattam, hogy az összes reményemet összeszedem, és azzal az utolsó, de igazi darabkákkal fogom igazán hinni, hogy ő rendbejön. és ma kellett rádöbbennem, hogy mennyire hihetetlen az egész. annyira, de annyira, hogy még most is könnybelábad a szemem. nem tudom, hogy hogy fogom, vagy mikor mindezt feldolgozni, de egyszerűen hihetetlen jólesik, hogy megint itt van. a tudat, hogy két nap múlva megy is vissza, elszomorít, de szerdán bemegyek hozzá, valamint holnap is beugrok anyuval. eléggé izgulok, nem tudom még mit mondhatok neki akkor, amikor jövőhéten csak kettesben leszünk. annyi és annyi kérdésem lenne, annyi és annyi biztató szavam! de ma volt az a pillanat, amikor a meglepődéstől és a meghatódottságtól egy szó sem jött ki a torkomon. csak álltam, míg végül sikerült valahogy leülnöm, és próbáltam valami másra gondolni, nem őt nézni szüntelenül, mosolyogni rá, miközben folytak a könnyeim, és képtelen voltam megszólalni hosszas percekig. természetesen ő is sírt, velem, miattam, értünk, és a végén egymás karjaiban kötöttünk ki. persze vigyázni kellett még vele, mert elég gyenge, de ilyen erős nőt, mint őt, még nem láttam! még hazafelé a kocsiban is sírtam. nem, nem tudom megmagyarázni miért, még mindig a boldogság és a szomorúság keveredik bennem. folyamatosan olyan képek, emlékek merülnek fel bennem, amiket régen együtt éltünk át, amikor még gondolni sem gondoltam volna, hogy valaha így kell látnom. de most nem ez a legfontosabb! hanem az, hogy hihetetlenül büszke vagyok. büszke, mert van egy olyan ember az életemben, aki ennyi minden ellenére is kitart, és feltétel nélkül szeret. aki megtanulta átértékelni az életet, és aki hosszas küzdelmek árán újra megtanul élni. és ez az az ember lesz, akit én a keresztanyukámnak tudhatok, az a nő, aki örökre példakép marad az életemben. az a nő, aki még most is megsirat, könnyeket csal a szemembe, az a nő, akiért ezek után is küzdeni fogok, az a nő, akire örökké felnézek majd. nagyon szeretlek, keresztanyu! kitartás!
nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! :))
- mellékesen megjegyezném, megkaptam az ipodomat, és a toni&guy hajvasalót :)) igaz, ezek most eltörpültek mindezek mellett, de nagyon örülök nekik! -
dáviddal összeszedtünk egy apróbb betegséget, valamint történt pár apró dolog, ami pár órára kicsit elszomorította, és elcseszni készült a karácsonyomat. de nem engedem! ennek a napnak szép véget kell vetni :))
szeretek mindenkit!
múlik
' az idő múlik: még ha lehetetlennek tűnik is. még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik... '
Stephenie Meyer
nem, nem, nem akarok szembenézni velük! nem akarok tudomást venni róluk. nem szeretnék azzal szembesülni, ami most van, nem szeretnék farkasszemet nézni az állapotommal. nem akarok hallani a problémáimról, és nem akarom észrevenni a betegségeimet. nem akarok egyszerűen semmit, az ég világon semmit észrevenni, ami hozzám tartozik. egyszerűen nincs hozzá erőm - vagy kedvem - vagy hangulatom, nem tudom elmagyarázni. egyszerűen csak vagyok, lézengek, bolyongok a világban, és jelenleg teljesen erőtlennek érzem magam. fogalmam sincs, hogy magyarázzam meg.
talán szorongok. lehet, nem tudom, hogy mit jelent. lehet ez a szorongató érzés, fogalmam sincs. folytonos lelki blokkban érzem magam - vagy miben, és nem tudom másképp megmagyarázni, hogy mi van velem. igazából az elmúlt X bejegyzésem borzasztóan negatív volt. és ez sem lesz másképp. nem tudok mit tenni, ez van.nem akarok magammal foglalkozni, és nem akarok magamban lenni. én csak akarok valakit, valaki, aki most itt van, átölel, és kisírhatom magam. vagy talán ezt sem akarom.nem tudom! fogalmam sincs. talán csak azt szeretném, hogy legyen valaki. legyen valaki, aki itt ül mellettem, véletlenül sem onnan valósi, ami miatt a legtöbb dolgot látom. legyen valaki, aki azt mondja, hogy normális vagyok, és nem ment az agyamra az egész. legyen valaki, aki egyszerűen csak van mellettem. nem zaklat, csak hallgat, és nem néz hülyének semmiért. akinek elmesélhetem, hogy ki is vagyok a felszín alatt, valaki, akinek gond nélkül mesélhetek azokról a dolgokról, amikről nem merek sokat még annak sem, akiben igazán megbízom.
fingom sincs mi bajom van
de borzasztó frusztrált vagyok, feszült, és nem akarok következő napot. nem akarok azutánit sem, és az azok utánit sem. nem várok semmit. még a karácsonyt sem. pedig a kedvenc ünnepem. még a télapó is, de annak sem örültem. a szilvesztert meg aztán végképp nem várom. nem várok én semmit. én csak rohadtul el akarok menni valahová, meg akarok inni egy forró kávét, ülni akarok, és bámulni ki, a fejemből. nem akarok itthon lenni, se suliban, se máshol, se a törifüzet felett. sehol!
csak valahol nagyon messze
mert megint elfáradtam
végre
m e g é r k e z e t t,
és teljes egészében itt van!
- most már minden a régi, végre -
hú, de nagyoneszméletlenülbrutálisannagyonnagyon
szeretlek!
boldog tizedik hónapot negyedikére
hozd vissza
igazából nem tudom pontosan mit érzek. vagy mit kéne éreznem. azt tudom, hogy valamit igazán érzek. valami nem jót."figyelj! kétségbe ejt, hogy ennyire szeretsz. bűntudatom van, mert tudom, hogy a világ minden kincsét odaadnád nekem. tudom, hogy az összes pénzed rám áldoznád, és tudom, hogy mindent megtennél azért, hogy jól érezzem magam. még ha nem is beszélünk annyit. annyira hálás vagyok ezért! mégis úgy érzem, hogy fáj. fáj, hogy ilyen élet adódott neked, fáj, hogy éjjel-nappal dolgoznod kell értünk. fáj, hogy nem tudok segíteni, és minden egyes alkalommal összeszorul a torkom, amikor tízezrekre terelődik a szó. a gyomrom görcsben áll, és nem tudom mit tegyek. valójában önzőnek érzem magam. most is azt a gépet nézegeted, azt, amit én évekkel később a saját fizetésemből szerettem volna megvenni. azt, ami olyan sokba kerül, és kétlem, hogy megérne ennyit arra a használatra, amire ti akarnátok fordítani. ugyanis én nem kaphattam meg azt a dolgot, amire évek óta vágyom, és tudod mit, már nem is szeretném! feladtam. tudom, hogy vannak sokkal értékesebb dolgok, olyanok, amik másképp tehetnek boldoggá. viszont nem értem, nektek miért kell ez. nem használnátok annyit, semmi értelme nem lenne. és tudom, hogy ő sem menne ebbe bele. nekem nem tudtuk 3 éve megszerezni azt, nektek, ötvenszer annyiért, feleslegesen, igen?
valójában úgy érzem igazán csak önző vagyok. önző vagyok, mert tudom, itt a szívemben legbelül, hogy én sosem kaphattam meg igazán azt, amit szerettem volna. itt, legbelül ez a tudat fojtogat, és néha elgondolkodom más barátaim mennyire nem tudják értékelni mindazt, amijük van. én az elmúlt hónapok/évek alatt azt hiszem, tanultam értékelni. tanultam lejjebb adni, és tanultam feláldozni. és azt veszem észre, hogy mások, negyedannyi erőfeszítéssel ezerszer többet kapnak.
összeszorul a torkom is, mert tudom, hogy fizikailag mennyire megterhelő, hogy évezredek óta dolgozol már értünk. azért, hogy megkaphassuk azt, amit ha nem is a legjobban, de boldoggá tesz minket. ugyanakkor tudom, hogy a világ minden pénzéért megvennéd nekünk azt, amit annyira szeretnénk. de tudom, hogy mi megy évek óta. tudom, hogy mennyire rossz, és én még ezt is sokallom.
de apu! nekem nikit hozd haza! hozd haza őt nekem, és forgasd vissza az időt! forgasd vissza, hogy újra citromos kólát ihassak vele, forgasd vissza, hogy újra lemehessek vele kutyát sétáltatni. forgasd vissza, hogy újra ehessünk diétás fagyit, és újra nevethessünk azon, hogy mennyire szerencsétlen vagyok. látni akarom az arcát, apu! látni akarom, amikor azt mondja, mennyire szép vagyok! látni akarom őt, apu! hozd vissza a kutyust is! hozd vissza, hogy újra megsimogathassam, hogy újra végighallgassam, ahogy örül nekem, amikor bejövök. hozd vissza nekem őt, nem engedheted meg, hogy meghaljon! vissza kell hoznod! hozd vissza nekem apu azokat az időket! hozd vissza nekem a szabadstrandot, kérlek, hozd vissza nekem, hogy újra együtt nevethessünk a keresztapuval, vele és normival! hozd vissza nekem, hogy újra beszélgethessünk, hogy újra a konyhapulton ülhessek, olyan gondokkal, amik most már annyira kicsiknek tűnnek! hozd vissza nekem, kérlek! csak ennyit szeretnék.
hogy újra boldog legyen.
hogy újra boldogok legyünk.
hogy újra a régi lehessen minden "
nem szeretnék ipodot. nem szeretnék semmit. semmit nem szeretnék az ég világon
csak őt
irkafirka
és most, csöndbe borul a világ.
halkan sóhajt a tél, üzenni akar.
üzenni akar!
egy pillanatra megálljt parancsol a felhőt borító gomolyvilág. mázas, ragadós, cukros darabkákat szórdos, kívánságot rejt. nyugalmat kíván, s boldogságot sejt. megtalálod talán?
rajtad áll!
lépj ki rohanásból, s állj meg egy percre, kislány; gondolkodj el
mire vársz?
bújj be a könnyű, meleg takaró alá. kapcsolj ki! teából, s kakaóból választ remélj, erőt nyújt: megígérem én!
nem tudom, hogyan folytathatnám
elmerengek
itt a tél, emberek, és elbizonytalanít. megannyi emlék tódul elmémbe, és fogalmam sincs mit mondhatnék. menekülni szeretnék
de itt a tél, és a táj magával ragad
kell ennél több?
ne feledd szavad
lista
eljutottam arra a pontra, amikor veszem a jelzést: pihennem kell. ma suliban rosszul lettem (több napja fáj a két fülem, a homlokom, az orrom, a fejem, stb. - arcüreggyulladás), és anyu győzködött a telefonba, hogy menjek haza. mostanában eléggé összekavarodtak a dolgok a fejem felett, és azt sem tudom, mihez kezdjek. nem szeretem, amikor a dolgok az irányításom nélkül folynak, és mindig is utáltam a 'majd lesz valami' kijelentéseket.
sok dolog van, amit el kéne intéznem, és azt hiszem ha nem rendszerezem őket most, akkor sosem fogom. márpedig kell. lássuk csak
- elmenni fülészetre - ma délután
- találkozni nórival és barbival fülészeten és utána, de nem sokáig, hogy anyu ne morogjon azért, mert betegen császkálok (valamint átvenni nóritól a ruhát és cipőt, amit hoz nekem!) - ma délután
- átvenni és kifizetni dávid ajándékát szintén fülészet után - ma délután
- eldönteni és letisztázni mit veszek fel december 10.-én - ma délután
- találkozni egy barátommal, dáviddal (egy órára)
- bepakolni bécsre és arra a három napra amit péntek estétől töltök dórinál vasárnapig - pénteken
- megkérni aput, hogy vegyen alexa szülinapjára egy üveg BB pezsgőt - pénteken
- összeírni, hogy kinek mit szeretnék karácsonyra venni (ötletes, de apróságok! gondolkodni!) - kérdőjeles idő
- megtanulni a viselkedéskultúrát - vasárnap
- dáviddal lenni! - jövőhét kedden
- hatalmasan extra nagyot limuzinnal alexa szülinapján bulizni - jövőhét pénteken
- kifizetni a limópénz felét, és kevés költőpénzt kérni anyutól - jövőhét pénteken
- MEGNYUGODNI.
csók
ui: esik a hó!
- de ha tizedikén esni fog, nem tudom mit teszek. lehet hideg, de ne essen semmi az égből! köszi! -
Name: Your name
Mochafrappes has been my official personal blogging site since 2009. I normally don't change my URL names
unless I have to for crucial reasons. It first started off with "ichooseyoumikichu", and I blogged for about 3 months and then I totally abandoned my blog for another
3+ months for tumblr. After getting used to tumblr, I only saw tumblr as a quick blogging site, and I moved back to blogspot because I can't seem to find tumblr as a serious personal blog, I think it's more for reblogging ideas and images.
Travel to Japan 
