szeretet

"a szeretet az, amivel együtt születünk. a félelmet itt tanuljuk meg. a spirituális utazás azt jelenti, hogy szélnek eresztjük a félelmet, és visszafogadjuk a szeretetet a szívünkbe"

/Marianne Williamson/

Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagamat. Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat. Nem tudom (...), hogy a házasságom csak egy álom volt-e, amit nem sikerült megértenem, amíg tartott. Tudom, hogy nélküle is tudok élni, de szeretnék még egyszer találkozni vele - hogy megmondhassam neki, amit soha nem mondtam, amíg együtt voltunk: jobban szeretlek, mint saját magamat. Ha ezt elmondanám neki, tovább tudnék menni békében - mert ez a szerelem megváltott.
Előbb arra tanított meg, hogy önmagamat szeressem, hogy aztán szeretni tudjam őt. Ráébresztett, hogy a szívem elsősorban arra való, hogy engem (...), nem pedig arra, hogy másokat szolgáljon. Azt mondta, hogy a múltam mindig elkísér majd, de minél jobban megszabadítom magam a tényektől, és minél jobban figyelek helyettük az érzésekre, annál jobban fogom érteni, hogy a jelen pillanatában mindig van egy akkora üres tér, mint a sztyeppe, amelyet meg lehet tölteni szeretettel és életkedvvel.

muszáj írnom. rettentően frusztrált vagyok.

sok minden változott, nagyon sok minden. és a hirtelen nagyon nagyon magabiztos tina, aki lettem - fogalmazzunk így - most nagyon nagyon nagyon összezavarodott. eddig próbáltam járni egy nagyon nehéz utat, és éltem minden egyes nyavajás lehetőséggel, amit kaptam. nagyon örültem, ugyanakkor belül borzasztóan fájt. a szenvedés árán jutottam el idáig, azt hiszem. tudom, hogy minden változóképes. és örülök, hogy így viseltem ezt az egészet. sőt, tulajdonképpen boldog és hálás vagyok, amiért ez történt. de most muszáj kiadnom.

nem akarok mérges lenni, sem dühös, sem más. mégis úgy érzem, hogy az elmúlt három hét összes fáradalma, és az összes stressze most jön ki rajtam, egyhuzamban.

megjelent, és egyszersmind minden felborult. hirtelen úgy érzem, hogy a kitaposott utamat most egyszersmind elöntötte az összes remény, bánat, fájdalom, kétely, öröm, vidámság, félelem, csalódás, minden !
az összes érzésnek örülök, és borzasztóan örülök, mert tényleg új lehetőségeket rejt minden. de ugyanakkor annyira nehéz, hogy ülök a buszon, és megállás nélkül zakatol az agyam. már én sem tudom követni az egészet. megállás nélkül gondolkodom, és próbálok egy darab érzelemre koncentrálni, de az az egy magával vonz még másik hatvan darab érzelmet. rohadtul idegesítő

zavar, mert nem akarok megtorpanni. nem akarok visszaesni, nem akarok kétkedni. borzasztó türelmetlen vagyok, és úgy érzem mindig minden csak az időről szól. hogy majd idővel jól leszel, majd idővel rendbejönnek a dolgok, majd az idő segít, és hasonlók. úgy érzem mindig csak nekem kell várni. hogy az a nyomorult idő csak telik, telik, telik, és én eszméletlen boldog vagyok, ugyanakkor félek is. hogy van ez? hogy azt sem tudom, most hogyan tovább. hogy most egyszerre kell figyelnem mindenre. a sulira, a barátaimra, a táncra, és rá, úgy, hogy mindent kordában tartsak. hogy ne essen szét minden.

nem akarok többé a lányra gondolni. egyáltalán nem. nem akarok kétkedni, nem akarok félni. nem akarok azon tűnődni, vajon dávid mire gondolhat. nem akarok azon agyalni, vajon mi játszódik le benne. nem akarok félni. nem akarok gondolkodni, egyszerűen azt szeretném, hogy lenyugodjon végre minden. hogy biztos lehessek, hogy egyértelmű lehessen minden, ugyanakkor borzasztóan izgalmas, változatos, és új. de ehhez nem csak én kellek.

úgy érzem, én már megtettem amit tudtam. én már nem tudok ennél többet mondani, csak lenni.

tudom, hogy a dolgoknak most egy mederben le kell folyniuk, és sok még a törmelék - vagy franc tudja milyen hasonlatot hozzak össze, hogy értsétek -. tudom. és azt is tudom, hogy még fáj, de a remény, és ez a sok pozitív dolog, ami itt villog előttünk, erősebbé teszi az egészet. az én szememben legalábbis. na tessék !! már megint az én szemszögemből. és az övéből ? tudom, hogy szeretné. azaz remélem. és tudom, hogy minden olyan más most. egészen új, de még itt vannak velünk a múlt sérelmei, a jelen kétkedései, és a jövő reményei. és mi döntjük el, hogy melyik úton indulunk tovább. nehéz lesz, de úgy érzem, hogy ketten képesek leszünk túljutni ezen.

nem zaklathatom. nem rohanhatom le. nem tehetek semmit. nincs szívem zaklatni, és néha úgy érzem amit teszek már az is sok. aztán eszembe jut, hogy végülis én min mentem keresztül, és jár nekem a magyarázat. néha nem érzem ezt igazságosnak. mert én aztán vártam eleget. de nem lehetek ilyen türelmetlen. nem lehetek zaklató. de mégis, jár ez nekem, vagy nem?

és ha kell, megadom az időt. talán így lesz a legjobb. de mikor?
már megint a türelmetlenség.



nehéz ez az egész most így. nagyon, és tudtam, hogy nehéz is lesz. de most egyszersmind kell komolyan mindent ügyesen tartanom, és tudom, hogy képes leszek rá. nem akarok gyenge lenni. nem akarok nyavajogni. nem akarok én semmit. próbálok sírni, hogy megkönnyebbüljek, de már annyiszor tartottam vissza! csak a fojtogató érzés van.

tudom, hogy most semmi más nem segít, csak az idő, és a remény, hogy minden jól sikerül. valahogy másképp, valahogy sokkal jobban. csak néha nem értem a szívemet. nem értem miért viselkedik így. nehéz dolog a szerelem. meg ez az egész. nagyon nagyon nehéz.

imádok érezni, tényleg, de ez már összekuszáltság
ez már egy komplett érzelmi tornádó, ami végigsöpör rajtam nap mint nap, és borzasztóan frusztrálttá tesz. aztán amikor már feladom azt, hogy próbáljam kordában tartani őket, mi történik? tessék. rámzúdul minden, és akkor döntsek, hogy most ezentúl mit kéne tennem.

annyi remény van bennem! bár ne lenne bennem ennyi félelem, és kétely. mindig ott bújnak meg, leghátul. és a legzavaróbb tényező, hogy mindent nekem, és neki kell rendberakni. nekem is keménynek kell lennem, de ő sem hagyhatja el magát. már nem tudok segíteni, csak azzal, hogy vagyok.

- - - - -

most megnyugodtam, hogy leírtam. és az új, magabiztos tina visszatért. erős marad, tartja magát a barátaihoz, sokat nevet, eljár, jól érzi magát, és mindezt megosztja vele is.

nagyon szeretem, és itt bujkál folyton ez a mosolyra késztető jóleső érzés. ez az egész. tudom, hogy a dolgok jó irányba fognak fordulni, csak ezt az átmeneti időszakot még végig kell evezni.


én már megtettem az első lépéseket a saját utamon. most ő is próbálgatja szárnyait. és tudom, hogy képes lesz rá. én már szárnyalnék, de nélküle nem akarok. várnunk kell egymásra, hogy együtt kaphassunk szárnyra újra.

olyan jó most így ! maradjon így minden. :)

nevettem egy jót. szeretem csikizni. meg szeretek rá gondolni.
úgy unblock szeretem ezt a kisfiút. olyan szeretnivaló :)
haha

most búcsúzom!

szeretlek titeket
hát, talán ez lennék én. egy nagy, összezavart valami. néha én is csak ilyen elképzelt csodálkozó arccal bámulnék az életemre, a történésekre. ez a lány is biztos ennyire kiváncsian és meglepődve néz valamit, mégis a tartása érdeklődő.
érdeklődés
hát, nem is tudom, hogy jellemző ez-e most rám. igazából persze, érdekel minden, ami történik. de minden fáj. nagyon is. és ha elkezdek gondolkodni, csak úgy száguldok az ismeretlen felé, a fájó dolgok felé, a még fájni fogó dolgok felé, és a legrosszabb felé: ami most van.
tudom, ez egy kicsit pesszimista az előző bejegyzéseimhez képest.
nem fogom azt írni, hogy nem tudjátok elképzelni mit érzek. sosem tudja senki elképzelni, mit érezhet a másik. csak viszonyítani tud. én valami olyasmihez hasonlítanám, mint amikor minden nap megküzdök valamivel. olyan iszonyatos erővel lendülök végig a napon, hogy néha magamon is megdöbbenek. minden egyes reggel úgy kelek fel, hogy fáj. aztán elkezdek másra gondolni, de valamiért az agyam annyira tompa még, hogy képtelen tudatosan elkalandozni más felé. mert úgy sem menne. utána megrázom magam háromszor gondolatban, és fogmosás közben hajtogatom, hogy épp mi vár rám ma. hogy épp ma mit fogok csinálni, vagy hogy a nap délelőtti és délutáni részét - amikor emberekkel vagyok -, hogy teszem vidámmá. aztán mindig eljön a pillanat, amikor haza kell menni, és azt veszem észre, hogy egyedül vagyok. és akkor megint jönnek a gondolatok. az igazság, amivel nem merek szembenézni lassan három hete. az egész.
egyszerűen olyan erővel csinálok végig minden napot, hogy nem értem hogy nem törtem még össze.
azaz rosszul fogalmazok
összetörtem, de mégis tartom magam
mert tudom, hogy van megoldás

hogy most lassúak a dolgok, és habár a szívem akkor ezerkétszázat ver, és a gyomrom is görcsbe rándul
megoldódik
ha magamtól, ha könnyedén, ha nem, megoldódik

nagyon nehéz, borzasztóan nehéz
de ha így, ha úgy, át kell élnem
szeretettel


kicsit aggódom. túl keveset eszem mostanában, és túlságosan nem kívánok semmit. folyton a mérleget bámulom. 

nincs étvágyam az élethez ...
kedves új élet! örülök, hogy látlak. soha életemben nem hittem volna, hogy ennyi szenvedést, és ennyi boldogságot lehet megélni egy órán vagy napon belül.
köszönöm, hogy megtanítottál arra, hogy lehessek újból nő. köszönöm, hogy segítettél szembenézni a problémáimmal. köszönöm, hogy megjárattad - és még mindig járatod velem a legrosszabb perceket. köszönöm, hogy megtanítottál arra, göndören sokkal többnek tűnik a hajam. köszönöm, hogy elhitetted velem, reggel igen is megéri kisminkelni magunkat, és igen is megéri a készülődés a ruháinkkal kapcsolatban is. köszönöm, hogy elkezdhettem fogyni, és hogy folyamatosan fogyok is. köszönöm, hogy megkaphatom álmaim alakját. köszönöm azt a rengeteg zokogó percet is - tudom, hogy megkönnyebbülök tőlük. köszönöm, hogy elhiteted, minden egyes rossz perc elmúlik egyszer, és valami sokkal jobb váltja fel. köszönöm, hogy megnézhetem magam újból a tükörben. köszönöm, hogy magamra mosolyoghatok a képeken, és köszönöm, hogy döbbenten nézhetek magamra. olyan pozitívan döbbenten. köszönöm, hogy embereket vonzottál körém. köszönöm, hogy új arcokat ismerhettem meg, akik eddig is körülöttem voltak, de soha nem vettem észre őket. köszönöm, hogy apró jelekkel biztattál arra, igenis van értelme tovább küzdeni és élni. köszönöm, hogy minden reggel csokizhatok és kávézhatok. köszönöm, hogy úgy táncolhatok, mint egy utolsó szajha, és lehetek olyan elvetemült, mint egy igazi vadóc lány. köszönöm, hogy lehetek úrilány, megközelíthetetlen, ugyanakkor valaki izgalmas, mosolygós, vidám, és szerethető leányzó. köszönöm, hogy minden reggel egy új napot kaphatok. köszönöm a gondolatokat, mert egészen biztosan elhiszem minden nap, hogy még van min küzdenem. köszönöm, akármennyire fájnak is. tudom, hogy a pozitivitás majd könnyebbé teszi őket.
igazából több dolgot nem értek, de tudom, hogy úgy gondolod, nem kell értenem. hogy ne kérdezzek, hogy csak éljem az életem. hogy maradjak egyedül, és várjam, amíg értem küzdenek. hogy legyek egy sokkal jobb ember, mint voltam, immáron a rossz tulajdonságaimat feldolgozva és kijavítva.
tudom, hogy mindenkinek vannak hibái. de másokat nem akarok bántani velük. most már sokkal jobb ember vagyok, és leszek. talán még milliárdnyiszor jobb !! és ennek nagyon örülök :)


becsomagolatlanul érkeztél, szétesve. nekem kellett elkezdenem összeraknom téged, és nekem kellett minden egyes centiméteredet megtervezni. megkaptalak, akár egy kartondoboz kifeszített mását, és én dönthettem el, hogy alkotok belőled dobozt, hogy csomagollak be, és a legfontosabbat: mivel töltelek meg. tudod, nagyon nehéz munka vagy, de tudom, hogy megérsz ennyit.

egyet kérek tőled csak kedves új élet!
hadd érezzem megint fontosnak magam. hadd érezzem magam megközelíthetetlennek, de ugyanakkor olyannak, akiért megőrülnek. hadd érezzem megint azt, hogy küzd értem. hadd érezzem azt, hogy igazán megérek ennyit.  hadd érezzem azt, hogy érek annyit, hogy megosszák velem az életüket újra. hadd érezzem, hogy segíthetek, de már egészen másképp. hadd érezzem, hogy segítenek a jelenlétükkel. hadd érezzem, hogy csodálatos vagyok a számára megint.
hadd érezzem, hogy szeretnek.


hadd érezzem, hogy újra fontos vagyok
az első ami eszembe jutott az egész kapcsán (amit leírtál ma), az az volt, hogy csodálatos vagy. emlékszek, régen  mindig azt mondtam, hogy erősnek kell lenned, és mindent le kell küzdened. úgy tűnik, hogy ez mára teljesen beért,  mert a legjobb megoldást választottad minden problémádra ezzel a dávid helyzettel kapcsolatban. nem zuhantál magadba  és nem szenvedtél személyiségtorzulást, egy csomó barátoddal újra közelebbi kapcsolatba kerültél, akik ráadásul a  legjobb segítséget képezik a saját érzéseid és emlékek elleni küzdelemben.

mindennek tetejére, nem telt el a szíved haraggal és gyűlölettel, nem változtatott meg. ez pedig máris a  következőhöz kapcsol minket: nemesen bántál dáviddal. nemes, ez egy szép szó, és talán az egyik legszebb jelző, amivel egy embert illetni lehet.  ha valakire, akkor rád lehet mondani.
nem csak hogy nem érzel iránta haragot, dühöt, vagy utálatot, de még a segítségedet is felajánlottad annak esetére  ha nem akar depresszióba zuhanni.

nem fogok neked hazudni tinus, mikor írtad hogy dávid szerint csak megjátszod azt hogy boldog vagy, és az egészet  csak magadra erőlteted, eszembe jutott, hogy az elején én is gondoltam arra, hogy ez a helyzet. azért, mert nem  hittem volna, hogy egy ilyen dolog végét fel lehet dolgozni máshogy, mint szomorúsággal, keserves sírással, dühvel,  vagy gyűlölködéssel. már látom, hogy ez hülyeség, mert meg lehet csinálni. ha valaki, akkor te képes vagy arra hogy nem süllyedsz az  említett dolgok közé, hanem hibátlanul magadba olvasztod az egészet, hogy erősebb legyél.
hibátlanul, ez az a szó amit kerestem. el is mondom miért:

mikor petra dobott (bár kifejezetten rövid időszak volt, de azok voltak a legmélyebb érzelmeim), magamba fordultam.  rajtad kívül nem volt kihez fordulnom, bár most átgondolva,    miattad     nem lettem rosszabbul. furcsa hogy ez most esik le, megköszöntem már? hát tinus, köszönöm szépen.
a lényeg: én is feldolgoztam petrát, de én máshogy, mint te. az események magamba építése hibás volt, nem tökéletes, így én megváltoztam, sajna nem a legjobb irányba.

te? már látom, hogy mikor végre feldolgozod az egészet, a végeredmény olyan lesz számodra, mint egy hibátlan, és szinte áttörhetetlen páncél.
nézd el hogy az érzéseket fémekhez, téged pedig egy ötvözőtégelyhez hasonlítottalak, a kovácsmesterség a véremben van.
a lényeget valószínűleg érted, már ha sikerült kihalászni a rengeted dícséret között.
büszke vagyok rád, tina. élj tovább így!


régen írtam. végül úgy döntöttem maradok - nincs értelme új linkeket gyártgatni. ez is én vagyok - a rossz és jó dolgokkal együtt. igazából megváltoztattam a nevet/linket, és úgy éreztem ahhoz most megint új sablon kéne, megint minden újnak kéne hogy legyen - de úgy érzem megint csak kifogásokat keresek azért, hogy ne írjak. ez a sablon tényleg zavar, de majd ha lesz időm, akkor megváltoztatom.

jó pár nap eltelt azóta. voltam fenn is, lenn is, megjártam mindent. elterveztem, hogy jobban leszek. hogy ha törik, ha szakad, kiengedem azt az energiát innen belülről amit érzek. ezt a hatalmas motiváltságot, erőt, érzést, nevezzük bárminek. szeretetté alakítom, engedem, hogy áramoljon végig rajtam, és minden jó lesz.

nincs más dolgom, mint magammal törődni. nyitni mások felé, mosolyogni, vidámkodni, és várni, míg szépen az élet helyreáll. tudtam, hogy két választási lehetőségem van, és azt hiszem életem legnehezebb válaszát fontolgattam. magamba esni, és hagyni, hogy fájjon, vagy új életet kezdeni, és akármennyire fáj, továbblépni. önmagamnak lenni. szeretni, és szeretve lenni. barátkozni, és bulizni. eljárni, szórakozni. táncolni. élni, élni és élni. nem győzöm elégszer leírni. és én az utóbbit választottam.
ne kérdezzétek miért, vagy hogy jutottam erre a döntésre. olyan voltam, mint egy robot. felkeltem, csináltam a dolgomat, miközben azt hajtogattam, hogy minden rendbe jön. ha sírtam, még sírva is azt hajtogattam, hogy rendbejövök. ha másnak sírtam, akkor is azt mondogattam, talpra állok. mindannyiszor ezt mondogattam. és tudtam, hogy ez így fog menni.

nem mondom, hogy nem nehéz. mások döbbenve néznek rám ilyesféle mondatokkal, hogy "te vagy a legerősebb lány, akit eddig ismertem", meg "nem értem, hogy csinálod", és "úgy örülök, hogy ilyen boldog vagy!". örülök, hogy így gondolják, de a boldogság még nagyon erős szó. nem, nem, ez nem boldogság! ez csak egyszerűen nyitás magam felé, a világ felé, és hagyom, hogy valaki más ember legyek. nagyon nehéz, mert húz az egyedüllét, húz a szomorúság maga felé minden egyes nap. de állom. minden egyes alkalommal, amikor kicsit is úgy érzem, rossz, valami belső késztetésként kiállom. tictacot szopogatok - súlyos hiányában szenvedek jelenleg - és tudatosan kerülök mindent, ami egy kicsit is fájdalmat okoz. olyan, mintha küzdenék magam ellen. aztán rájöttem, hogy minden egyes dolog fájdalmat okoz, így új dolgokat kell csinálnom, vagy pedig szépen lezárni a régieket. nem is lezárni! megszeretni az emlékeket, talán. csak azokat a dolgokat távolítottam el magam mellől, ami minden egyes nap szemet szúrt. de mivel túl sok lenne, így hagytam. a lehető leglényegesebbeket is csak arrébb raktam, hogy ne legyen annyira útban. így könnyebb lett, jelentősen.

eddig azt hittem, mással kapcsolatos dolgokat helyrehozni nehéz. de rájöttem, hogy a magammal való küzdelem a lehető legnehezebb. szörnyű volt rádöbbenni, mennyire nem szerettem magam. hogy mennyivel egyszerűbb volt szidni az életem, szidni a szüleimet, szidni magamat, szidni mindent, ami egy kis erőfeszítés árán megoldható lett volna. szörnyű volt szembesülni, hogy egy osztálytársam felé sem nyitottam. tulajdonképpen senki felé. hogy képtelen voltam kicsit is magam adni nekik, hogy megismerjenek, megszeressenek. szörnyű volt tükörbe nézni, és főleg azért, mert tudom, hogy erre soha nem jöttem volna rá. tudom, hogy ma már másképp csinálnék minden. de először talpra kell állni, és csak utána. most gyökeres változásokon megyek keresztül, amit magamnak is köszönhetek, az életnek, és mindenki másnak. a küzdelem nagyon nehéz, ugyanakkor a lehető legnagyobb és legjobb eredményt hozza.
fogytam azóta négy kilót. furcsa, mert a gatyák, amiket még vele vagy mással vettem, nagyok rám. az övet két lyukkal beljebb kell húznom, és ami eddig is nagy volt rám, most már szinte lóg rajtam. voltam azóta vásárolni pár új dolgot, és nagyon feldobott. szeretnék még ruhákat. szeretnék fogyni is lehetőleg, még legalább öt kilót. igaz, ez a négy most nagyon hamar leugrott rólam, de érzem, hogy a gyomrom is nagyon összeszűkült. kevésszer van étvágyam, de azért eszem rendesen. a hajam is másképp hordom, rájöttem, hogy mennyire nem törődtem magammal. hogy egyáltalán nem adtam magamra, mert beletörődtem abba, hogy én soha nem lehetek szép. még csak nem is tettem erőfeszítéseket annak érdekében, hogy ez megváltozzon! azóta könnyebben nézek tükörbe, és fokozatosan kezdem elfogadni magam. magabiztosabban megyek végig az iskolában, az utcán, és rengeteg jó visszajelzést kapok. naponta dicsérnek, milyen jól nézek ki, hogy milyen jó a kisugárzásom. és nekem ez most mindennél többet ér.
rájöttem, hogy az új tanári előképzős csapatomat is folyton szidtam. hogy bármilyen nehézségbe ütköztem, könnyebb volt szenvedve végigcsinálni, mint megpróbálni élvezni. tény, hogy volt pár dolog, amiről nem én tehettem, de most, hogy megpróbáltam úgy bemenni, hogy minden percét élvezni fogom, és küzdök azért, hogy jól menjen, tényleg élvezetesebb volt. és sikerült. szépen megtanultam mindent sorban, és ennek nagyon örültem. valamint szívből táncoltam. odaraktam magam, és soha nem éreztem magam ilyen jólesően kimerültnek még.
aztán kaptam a lehetőséget edzőmtől, hogy kezdjek tanítani a manó csoportban órákat, pénzért. hihetetlenül le voltam döbbenve. izgulok is, de az a jóleső izgulás. azt hiszem ma délután meg is csinálom a koreográfiát.

nem mondom, hogy nem hiányzik. persze, hogy hiányzik, nagyon is, de mint múltkor írtam, tényleg nehéz volt rádöbbenni arra, mennyi mindent rosszul csináltam. hogy mennyi mindent másképp tehettem volna. az, hogy ő nem szólt, vagy ha szólt sem vettem figyelembe - pedig jórészt mindig igaza volt, szörnyű pofon volt a részemről. de úgy érzem, már az, hogy észrevettem, beláttam, és teszek ellene, nagy dolog. rájöttem, hogy mástól vártam, hogy szeressen, de amíg én nem szeretem magam, képtelen lesz más is így érezni. azon gondolkodtam sokat, hogy ő vajon változik-e, hogy rendbejön-e az élete. aztán rájöttem, hogy remélem így lesz, mert tényleg megérdemelné ő is.

tudom, hogy az én életemnek most egy teljesen más szakasza kezdődött el, de ugyanakkor azt is tudom, hogy ha újra kapcsolatba kerülünk, teljesen másként, valahogy jobb emberként nézünk majd szembe egymással.
ha így lesz, ha nem, én minden jót kívánok neki, nekünk, magunknak

el fogok költözni, 

vagy megváltoztatom a linket még, ha sikerül elérni!
mindenesetre aki kiváncsi rám továbbra is, msnen, facebookon elér. bárkinek megadom, ha kerestek :)) szükségem lenne egy új blogskinre, egy sokkal vidámabbra. ahova lejegyezhetnék már végre kicsit vidámabb dolgokat, azokat, amiket 2-3 napja érzek. :))

18. szülinapomra iphonet szeretnék. milyen szép lesz :))

most rohanok, megyek barátnőzni!

csókolok mindenkit jól esett kiírni. most mosolygok kicsit. megnyugodtam :)
keresztanyu áthívott. azt mondta menjek át este. aludjak ott. majd onnan megyek suliba.
eltereli a figyelmem. tegnap átjött. hozzám. beszélgettünk sokat. azt mondta ezt sajnálja a legjobban. hogy most nem lehet végig otthon, nem ültethet fel a pultra, és nem beszélgethetünk. de megoldjuk így.
szeretnék ott maradni péntekig is akár. péntek nincs iskolám. és félek.
de majd ő segít nem is tudom, miért írok ide ötpercenként. valahova úgy érzem le kell írnom.

azon gondolkodom, vajon miért keltem ilyen korán. hogy máskor emlékszem ha sokáig beszéltünk, alig bírtam kimászni az ágyból, és ilyenkor még javában aludtam. azon gondolkodtam, mikor felébredtem, hogy pár percig nem éreztem semmit. csak tompaságot.
nem volt jó
aztán kimásztam az ágyból, elmásztam a mosdóig. és beindult. beindult az egész előről. a tic tacomat még nem tudom enni, mert félek hogy elfogy hamar. vennem kell egy másikat, de nem akarok örsön, mert ott biztos drága. talán a kisboltban?
kávézni hívtak megint barbiék. semmi kedvem velük menni. látom, hogy nem tudják, hogy forduljanak hozzám. elmeséltem barbinak. ő is csak hallgatott, és próbált biztatni. de azt mondta el sem tudja képzelni.
soha nem tudják elképzelni!
de nem hibáztatom. mindenesetre elmegyek velük. úgy is korán keltem. mint mindig. ki kéne vasalnom a hajam. sminkelnem kéne. ennem.
anyu csinált reggelit
nem tudok enni
nem akarok felállni innen még
mert úgy érzem már csak ez az egyetlen kapocs
még ez tart itt
még ez tart bennem valamit
még ez tart
tegnap beszéltem dinivel
olyan hosszan meséltem neki, hogy egyszerűen nem hagytam szóhoz jutni. azt mondta végighallgat, csak írjak írjak írjak. ő is azt mondta, mint a többiek. azt, amit én is hiszek talán. azt, amit a legeslegerősebben hiszek.
nem könnyebbültem meg jobban, de mindig megadom magamnak az esélyt azzal, hogy kiírom
hogy leírom ötvenedjére ugyanazt, hogy leírom, hogy odarakok mögé rengeteg szmájlit, hogy megpróbáljam kifejezni az arcom, miközben minden egyes karaktert legépelek
de sejtelmük sincs, belül mit érezhetek
mindenki ki akar rángatni. hivogatnak. leveleket írogatnak, ki kétségbeesettet, ki bíztatót, ki sajnálkozót. még az edzőm is kávézni akar. adri egyszer felhívott órán. azt mondta felhív 12:20 után. azóta is hívott. pedig rá szükségem lett volna. lehet nem volt direkt. nem tudom. de a kórházban is ez történt, emlékszem
ó, a kórház
bár ott lennék tavaly, és előre kezdhetném
bár más dolgokat mondtam volna
szívből sajnálom nem sírhatok, mert meglátja, és megijed
nem sírhatok

miért nehéz még a felöltözködés is ??? miért kell még a gatyára is szenvedve néznem ???
átestem azon a ponton, amikor egész nap csak feküdnék
nem aludnék, az nem megy
csak feküdnék
és gondolkodnék
talán pihennék is
és remélem hogy rájön folyton beszélek. beszélek, beszélek, beszélek nekik. nem segít semmit. megalázkodom mások előtt. így látnak. nem tudnak mit mondani. bíztatnak. mindenki.

olyan nehéz

fenn akartam maradni fél 12-ig. várni akartam.
aztán anyu kötelezett az alvásra tizenegykor. azt mondta ha szenvedek is, legalább feküdjek.
rossz volt. de legalább egy kis ideig elmúlt.

pénteken túrótortát akartam sütni. vagy kókuszkockát.
elment a kedvem tőle

fázom

nagyon félek
készülnöm kell
úgy érzem még fáj a lélegzés. fuldoklom.
anyu nem ad gyógyszert. a tegnapi sem használt. teljesen kiakadt, mert ez még aput is kidöntötte.
azt mondta nem szoktat rá.

keresztapu sírt velem. keresztanyu sírt velem, ayu sírt velem.

azt mondták túllépek. azt mondták, hogy most ki kell bírnom ezt pár hétig. azt mondták hogy begyógyul a seb.

és én esküszöm elhittem nekik.
félek az éjszakától
valaki aludjon velem
és karoljon át! fogalmam sincs, hogy csinálom végig
5 órát aludtam, ha nem kevesebbet. reméltem, hogy későn kelek. hogy anyu nem kelt fel. nem is tette.

a szívem ébresztett fél hatkor - hatalmas fájdalommal

pedig esküszöm azt hittem, hogy ennyi altató hatású dolog után soha nem ébredek fel. vagy legalábbis a szívem hajlandó lesz megpihenni. megpihenni egy kis időre. de eddig bírta éles fájdalom nélkül. eddig bírt várni rám, várni, hogy a testem megadja magát az aznap szomorúságának.

és akkor megadtam magam az idő telésének. vártam, vártam a takaró alatt. a füldugómat is bedugtam, hogy ne fájjanak a mindennapi hangok reggel. amik jelzik egy új nap eljöttét

aztán felnéztem a falra, fájt. elnéztem a polcokra, fájt. elnéztem az asztalomra, fájt.

és veszettül kerestem azokat a plüssállatokat
de ma freddy sem mosolygott úgy, mint rég
együtt hullajtottunk egérkönnyeket

miközben kipakolom a tegnap emlékeit, néha elpityeredem, aztán továbbmegyek
és megint

nem tudom hogy leszek képes elindulni, de ha itt maradok, belepusztulok
ha megyek, akkor is
azt kérdezik, mi történt. hogy miért sírtam tegnap este. hogy ugye jól vagy, tinus?
tinus csak beütötte tegnap a térdét
de ugye már nem fáj?
dehogy - mondom

hogy miért fürdöm, miért mélázok el azon, mit vegyek fel reggel. hogy miért púderezem magam. hogy miért állok a tükör előtt, miközben számtalanszor végignézek magamon. hogy miért nem tudok belenézni a saját szemembe. hogy miért csak méregetem magam, tetőtől talpig, hogy miért húzom ki a szemem, szép, precíz mozdulatokkal. hogy miért vasalom a hajam tincsenként ezerszer. hogy miért spirálozom ki pillánként a szemem, hogy miért szellőztetek. hogy miért dobom ki az összes taknyos papírzsepit, hogy miért rakok újakat egymás mellé rendezve a régiek helyére. hogy miért rázom ki a takaróm a párnámmal együtt. hogy miért rendezgetem szépen sorba a plüssállataim a kispárnám mellett, hogy miért rakok rendet a sminkes táskámban. hogy miért nem pakolok be magamnak szendvicset, hogy miért nem indulok a buszhoz. hogy miért nem pakolok be az iskolába, hogy miért nézek ki az ablakon, és miért teszek olyan dolgokat, amit egyébként reggel sosem tennék

de én csak azt válaszolom


hogy teljen az idő
nagyon sok minden dúl most bennem. gondolatok ezrei cikáznak fel-alá csütörtök óta.
elgondolkodtam. tudom, hogy ha mindez nincs, sosem döbbenek rá dolgokra. de akkor nem is fájt volna ennyire.
azt mondtad, megváltozol. hogy rádöbbensz dolgokra. például rám. a szeretetre. mindenre. erős érzésekre. mégsem érzek semmit. semmi változást.
közömbösséget látok, mert menekülsz, elnyomsz dolgokat, mint mindig. mint eddig. mert nem szembesülsz vele, az egyszerűbb dolgokat választod. én pedig ötvenszer annyira megszenvedem a dolgot. olyan érzés, mintha csak aznap lettél volna ennyire magad alatt. mintha csak akkor lett volna ilyen rossz, amikor még alig volt pár órás a dolog. aztán most mi történik? semmi. az ég világon semmi. vidámkodsz, én is vidámkodok. sokszor elkomorodom, amikor boci szemekkel nézve nem érted, mi bajom. amikor megint felhozom azt az ócska, folyton - számodra - lerágott témát, te is elkomorodsz. egy időre. aztán megint felhozod a vidámabbik arcod, és vígan váltasz témát.
mintha mi sem történt volna
tudod, el sem tudod képzelni mit élek át. amikor arról beszéltünk, hogy mi lenne, ha a fejedbe látnék, azt mondanád, megőrülnék, mert szörnyű dolgok dúlnak benned. tudod mit mondanék? te egyenesen belehalnál abba, amit itt találnál bennem. ma A. azt mondta nekem, hogy kevés ilyen lányt ismer, mint én vagyok. hogy a legtöbb ember már az első pár csalódás és megalázkodtatás - és itt most nem a kapcsolatokra értem -, feladja a dolgokat, velem ellentétben. én mit csinálok? összeszorítom a fogam. és tudom, hogy rajtam kívül rengeteg ember van még, aki ezerszer több dolgot viselt már el, és bírt ki. tudom, hogy sokkal kitartóbb emberek is vannak nálam. ugyanakkor én csak annyit tudok, amennyit én mutatok saját magamból. hogy kibírom. hogy ha látom a célt, még ha homályos is, megcsinálom. hogy sok szenvedést is kiállok, sokszor akarom feladni, mégis elérek a végéig. nem tudom megmondani miért. de ezt a tulajdonságomat utálom és egyben szeretem a legjobban.
valamiért úgy érzem, hogy életem párjára leltem benned. valamiért úgy érzem, te is így érzel. világ életünkben így éreztünk. ugyanakkor most olyan szinten harcolok a saját gondolataimmal, a saját logikámmal, a saját észérveimmel, mint eddig soha. fogalmad sincs mekkora harcokat vívok miattad. fogalmad sincs mit élek át az apró 'hibáid' miatt. fogalmad sincs, hogy mennyire földbe tapostál. talán ez a legjobb szó. nem tudok szebbet mondani rá. körbeírhatom bármennyiszer.
nem tudom kiverni a fejemből a képét
undorodom, érted? és sírok. nagyon sokszor. számtalanszor sírtam neked már a lassan másfél év alatt otthon, a telefonban, az utca közepén, bárhol.
ez azonban más, érted? teljesen más. annyi szomorúság van bennem, mint eddig talán semennyi. tudod annyi dolog gyűlt össze erre a pár napra, amit sokszor nem tudom hogy hogy vészelek át. mind annyira apró dolog - persze a miénk nem -, hogy hihetetlen. ugyanakkor úgy érzem, tovább fogok lépni. hogy simán menni fog, mert ez csak egy átmeneti rossz időszak. aztán majd jön a nyár, a boldogabb napok. amikor együtt lehetünk, együtt lehetek dórival is, a töbiekkel is.
már valamiért lemondtam amerikáról. egyszerűen túlságosan elérhetetlennek tűnt. már az jel volt, hogy menjek tánctáborba. talán nyaralni megyünk majd együtt, ki tudja. én úgy érzem szükségünk van közös nyárra. szükségünk van egymásra. ez buli lenne, de akkor lett volna igazán buli, ha a feltételei könnyebbek és egyszerűbbek lennének. ugyanakkor, hogy ne csüggedj, ha felajánlják, és áll a lehetőség, ígérem neked hogy jó kislány leszek, és kimegyek. megcsinálom. mint minden mást. még tapasztalatot is szereznék. pénzt, gépet. mindent, amire szükségem lenne.
zavar, hogy félek. hogy most nem bízom benned. hogy olyan dolgokra gondolok, amik nem valósak, de ott van mindig a mi lett volna ha... és én ezektől a gondolatoktól már falra mászom. tudod, nem látok változást. lehet, majd lesz. én egyszerűen nem érzem, hogy te most küzdenél, érted? úgy érzem, mintha te egy meg nem történt dolognak akarnád tekinteni, hogy megmenekülj az önutálatodtól és a fájdalomtól. de ugyanakkor ha én semmi mással nem nézek szembe napok óta, csak a te általad kiváltott fájdalommal, úgy érzem, ennyi jár nekem. hogy elsőnek érezzem magam megint, érted? hogy úgy érezzem, szeretsz, hogy olyan dolgokat tégy, amiket eddig nem tettél volna értem. hogy csinálj bármit, amivel a tenyereden hordozol, hogy küzdj meg a kapcsolatunkért.
ne pedig elmenekülj egy olyan hiba elől, amit már nem csinálsz vissza
én esküszöm nem szeretném, hogy szenvedj
csak azt szeretném, hogy érezd a dolog súlyát
mert jelenleg úgy érzem - és hiába mondod, hogy nincs így -, hogy téged ez most nem érdekel, vagy egyszerűen csak nem úgy viselkedsz
értsd meg, én megmondtam a legelején! nekem nincs időm arra, hogy várjak, míg rendbejössz
mert én szépen darabokra fogok hullani, ha azt várod, hogy menjen minden úgy, mint régen
és ne izgulj. ne sajnálj. ne félts. ne azért légy velem, hogy én rendbejöjjek, vagy mert nélküled nem menne. én nem vagyok hajlandó ezért együtt lenni valakivel. tudom, hogy te nem ezért vagy velem. de ha az egész történet alapja ez volt, hogy ne terhelj ... hazudtál, bűntudatot okoztál, megaláztál, félreismertél ...

ez egy olyan dolog, amit ketten átvészelünk. de ahhoz neked is akarnod kell. és ne mindig én legyek az, aki a lelki oldalát megoldja. most a dolog innentől rád hárul. én felemelem kezeim, ugyanis már most elfáradtam

nagyon szeretlek képtelen vagyok kiverni a fejemből ezt az egészet
egyszerűen nem megy

képtelen. belefáradtam abba, hogy soha nem írok. hogy minden egyes gondolatomat saját magam raktározzam el, hogy minden egyes megnyitott 'új bejegyzés' ablakot bezárjak. hogy halogassam az írást addig, ameddig tökéletes hátteret és sablont találok a blognak, holott csak nem akarok szembenézni a problémáimmal. hogy gondolkodjak, majd pedig végül arra a következtetésre jussak, hogy nem fog senki megérteni. hogy fogalma sem lesz soha, senkinek, mi dúl bennem. a lelkemben, itt belül. hogy soha nem fogják ezt a családi helyzetet megérteni. nem fogják azokat az érzelmeket átélni, amit én szerelemnek vagy szomorúságnak hívok. soha nem fognak annyi könnyet hullajtani amennyit én hullajtottam az elmúlt két napban. soha nem fog senki annyi vizet inni, amennyit én iszok, hogy a stresszt pótcselekvésekkel kezeljem. soha senki nem fog remegni, rohamokat kapni, amikor a teste úgy érzi nem bírja tovább. soha senki nem tud olyan mosolyt festeni az arcára, amilyen én szoktam. soha senki nem fog úgy törődni az emberekkel, mint ahogy én törődtem velük, veled. soha nem fogja senki azt a fájdalmat megérezni, amit én élek át. soha, senki nem megy ki éjszakánként pisilni, hogy elüsse az időt, hogy az éjszaka pár perce elteljen, és megpróbálja elterelni a gondolatait. és eljöjjön egy újabb reggel ...
amikor ráeszmélhetek, hogy nem változott semmi


muszáj írnom. muszáj, mert ha ezt egyedül rendezem le, belegebedek.
egyedül vagyok, mint a kisujjam. és nem értem. nem értem, hogy jutott el idáig. hogy alázhattak meg, hogy hazudhattak a szemembe, hogy verhettek át, hogy hitethették el velem ezt akár pár órára is. hogy használhatták ki a bűntudatom, a lelkiismeretem, a lényem, engem, hogy felejthették el az összes együtt töltött időt, hogy lehettek elvakultak, és hogyan lehet, hogy képtelen vagyok a szavaknak hinni? hogy lehet, hogy halott reménysugarakat táplálok, hogy a zokogás közben a könnyeimben keresek választ? hogy lehet, hogy mindez megtörtént? hogy lehet, hogy a hátam mögött így kellett megtudnom? hogy törnek rám ilyen rossz megérzések? hogyan nem törődhettél velem? hogy felejthettél el? hogy kockáztathattál? hogy figyelhettél rá, helyettem? hogy tehetted?
nem tudok tükörbe nézni. nem tudok aludni, nem tudok enni. nem tudok nevetni, vagy ha igen, elfojtottan. mert pár másodpercre rá meg kell állítanom a könnyeimet. ha valaki beszél hozzám, még akkor is kísért. akkor is gondolkodom. nem tudom leállítani. a gyomrom ég, görcsöl, fáj, a szám kiszáradt.
egy kihasznált kukacnak érzem magam
egy apró kukacnak
akinek fogalma sincs, hogy mit csináljon.

tehetetlennek érzem magam. tehetetlenül ülök, bámulok a semmibe. mondanám, hogy üres vagyok, de egyáltalán nincs így. az érzelmeim pont hogy a tetőhágra vágtak. a szélsőségeket tesztelgetik. hogy meddig bírom.
és a szívem hiába érzem ólomnehéznek, egy apró hang folyton azt suttogja, remélj. és minden rendbe jön.

a szívem azonban csak húz, húz, és húz. és én nem tudom meddig fogok kitartani.

erős lány vagyok? ő gyengének hitt. ennyi ismeretség után is gyengének hitt. pedig ha az ember logikusan végiggondolja... de persze, az nem megy. a logika. egy egyszerű végiggondolás. ismeretség. emlékek, gondolkodás. én. és az ember rájön a legvégén, hogy rohadtul nem stimmel ezzel a lánnyal valami.
mert minden egyes szar után valamiért talpra áll. és mégha csak magában is vív hatalmas háborút, ő küzd.

egymagában
« Older posts | Newer posts»

Name: Your name
Residing in: Wherever you're residing in
School: Your schooling..?
Birthday: Your buttdaaay!
Status: Are you single like a pringle or

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat. Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex ea commodo consequat.

I was born in a little place called Kien Giang R?ch Giá in Vietnam. I lived there for one year and soon moved to the United States. I've been living in the United States ever since, and of course I've visited Vietnam multiple times. I can understand French and Vietnamese. I drive and I work. FILL MY ABOUT ME WITH YOUUUUUUUUUURS.



Mochafrappes has been my official personal blogging site since 2009. I normally don't change my URL names unless I have to for crucial reasons. It first started off with "ichooseyoumikichu", and I blogged for about 3 months and then I totally abandoned my blog for another 3+ months for tumblr. After getting used to tumblr, I only saw tumblr as a quick blogging site, and I moved back to blogspot because I can't seem to find tumblr as a serious personal blog, I think it's more for reblogging ideas and images.

Again, fill up my site about me with yours if not use this space for something else. Don't remove credit no matter what because that, my love, is called ripping and in the blogskin and layout-making community, that is shamed and frowned upon.

elmélkedés a szürke időben
otthon, édes otthon
csajos - limuzinos - dóris - cicós napok :)
gofris reggel
here comes the summer !
ma gálázunk! izgulok drukkoljatok !!
utolsó hetek
az örömtől sírás egészen más.az az, amikor megért...
may
chill


¦ október 2010 ¦ november 2010 ¦ december 2010 ¦ január 2011 ¦ február 2011 ¦ március 2011 ¦ április 2011 ¦ május 2011 ¦ június 2011 ¦ július 2011 ¦ augusztus 2011 ¦ szeptember 2011 ¦ október 2011 ¦ december 2011 ¦ január 2012 ¦ február 2012 ¦ március 2012 ¦ április 2012 ¦ május 2012 ¦ június 2012 ¦ február 2014





Layout and banner proudly made by TeaCakeHouse

Travel to Japan Travel to Korea Make a smoothie Get all A's! Get into top 50% in school Go to DisneyLand Learn how to cook! New phone (iPhone 4!) Hair curler Watch X-men: First Class

Sled! Go to Schlitterbahn w/friends! New laptop Get my drivers license Get a pomeranian! Own a cute dress Watch Cow Boys Vs. Alien Own a kitty Get braces off Get Photoshop CS5 (or 4)

Successfully create accessories Own a DSLR or CyberShot Have my own bathroom Own a Hybrid Get Nudy Gray lense Legit nerf gun war Go to Paris or London ¦ Own a Tablet! Save up over $500 Watch the Zookeeper

Add your links here!
Tumblr: Lethal Kitty
Blogger: Linda
Twitter: CyanideKitty
Instagram: cupsoflatte



SPECIAL CHLOE SPECIAL MARY SPECIAL SANDY
TKH // TKH // TKH // TKH // TKH // TKH // TKH // TKH // TKH // TKH // TKH




Layout and banner proudly made by TeaCakeHouse