egy angyallány napjai ;

most elmondom ;

én esküszöm, hogy vigyáztam rá!

nagyon sok minden dúl most bennem. gondolatok ezrei cikáznak fel-alá csütörtök óta.

azt mondta, már nem olvassa annyiszor a blogom - hisz eléggé ismer már. amit leírok, arról tud már előtte. pedig én úgy érzem ez nincs így. én valamiért úgy hiszem, ha leírom, egészen másképp hangzik, mintha közönségesen elmondanám. valahogy úgy annyira szerencsétlennek, és kevésnek hangzik az egész. így leírva háttérzenével egészen drámaibb, és valamiért úgy érzem nyersebb, őszintébb, mintha elmesélném. lehet, hogy harmadjára írom le, és ötvenezredjére mondom el, de fáj. nem is fáj, inkább megbántódtam. vagy a kettő ugyanaz ? nem tudom. végülis az egyik következik a másikból. valami olyan mély, és szomorú érzést érzek, amit eddig talán nagyon kevésszer éreztem. és az egészben az a legrosszabb, amit ismételten elmondtam számtalanszor, hogy nem tudom elfelejteni. hogy lehet, ez a három nap még édeskevés ehhez, de türelmetlen vagyok. és valamiért úgy érzem, minél inkább el akarom felejteni, annál kevésbé fog sikerülni. én nem tudom, mi kell ahhoz, hogy ezt kiegyenlítettnek érezzem. kiegyenlítettnek? hülyén fogalmazok. eltűntnek, MEGSEMMISÜLTNEK, MEG SEM TÖRTÉNTNEK értelmezzem.

elgondolkodtam. tudom, hogy ha mindez nincs, sosem döbbenek rá dolgokra. de akkor nem is fájt volna ennyire.
azt mondtad, megváltozol. hogy rádöbbensz dolgokra. például rám. a szeretetre. mindenre. erős érzésekre. mégsem érzek semmit. semmi változást.
közömbösséget látok, mert menekülsz, elnyomsz dolgokat, mint mindig. mint eddig. mert nem szembesülsz vele, az egyszerűbb dolgokat választod. én pedig ötvenszer annyira megszenvedem a dolgot. olyan érzés, mintha csak aznap lettél volna ennyire magad alatt. mintha csak akkor lett volna ilyen rossz, amikor még alig volt pár órás a dolog. aztán most mi történik? semmi. az ég világon semmi. vidámkodsz, én is vidámkodok. sokszor elkomorodom, amikor boci szemekkel nézve nem érted, mi bajom. amikor megint felhozom azt az ócska, folyton - számodra - lerágott témát, te is elkomorodsz. egy időre. aztán megint felhozod a vidámabbik arcod, és vígan váltasz témát.
mintha mi sem történt volna
tudod, el sem tudod képzelni mit élek át. amikor arról beszéltünk, hogy mi lenne, ha a fejedbe látnék, azt mondanád, megőrülnék, mert szörnyű dolgok dúlnak benned. tudod mit mondanék? te egyenesen belehalnál abba, amit itt találnál bennem. ma A. azt mondta nekem, hogy kevés ilyen lányt ismer, mint én vagyok. hogy a legtöbb ember már az első pár csalódás és megalázkodtatás - és itt most nem a kapcsolatokra értem -, feladja a dolgokat, velem ellentétben. én mit csinálok? összeszorítom a fogam. és tudom, hogy rajtam kívül rengeteg ember van még, aki ezerszer több dolgot viselt már el, és bírt ki. tudom, hogy sokkal kitartóbb emberek is vannak nálam. ugyanakkor én csak annyit tudok, amennyit én mutatok saját magamból. hogy kibírom. hogy ha látom a célt, még ha homályos is, megcsinálom. hogy sok szenvedést is kiállok, sokszor akarom feladni, mégis elérek a végéig. nem tudom megmondani miért. de ezt a tulajdonságomat utálom és egyben szeretem a legjobban.
valamiért úgy érzem, hogy életem párjára leltem benned. valamiért úgy érzem, te is így érzel. világ életünkben így éreztünk. ugyanakkor most olyan szinten harcolok a saját gondolataimmal, a saját logikámmal, a saját észérveimmel, mint eddig soha. fogalmad sincs mekkora harcokat vívok miattad. fogalmad sincs mit élek át az apró 'hibáid' miatt. fogalmad sincs, hogy mennyire földbe tapostál. talán ez a legjobb szó. nem tudok szebbet mondani rá. körbeírhatom bármennyiszer.
nem tudom kiverni a fejemből a képét
undorodom, érted? és sírok. nagyon sokszor. számtalanszor sírtam neked már a lassan másfél év alatt otthon, a telefonban, az utca közepén, bárhol.
ez azonban más, érted? teljesen más. annyi szomorúság van bennem, mint eddig talán semennyi. tudod annyi dolog gyűlt össze erre a pár napra, amit sokszor nem tudom hogy hogy vészelek át. mind annyira apró dolog - persze a miénk nem -, hogy hihetetlen. ugyanakkor úgy érzem, tovább fogok lépni. hogy simán menni fog, mert ez csak egy átmeneti rossz időszak. aztán majd jön a nyár, a boldogabb napok. amikor együtt lehetünk, együtt lehetek dórival is, a töbiekkel is.
már valamiért lemondtam amerikáról. egyszerűen túlságosan elérhetetlennek tűnt. már az jel volt, hogy menjek tánctáborba. talán nyaralni megyünk majd együtt, ki tudja. én úgy érzem szükségünk van közös nyárra. szükségünk van egymásra. ez buli lenne, de akkor lett volna igazán buli, ha a feltételei könnyebbek és egyszerűbbek lennének. ugyanakkor, hogy ne csüggedj, ha felajánlják, és áll a lehetőség, ígérem neked hogy jó kislány leszek, és kimegyek. megcsinálom. mint minden mást. még tapasztalatot is szereznék. pénzt, gépet. mindent, amire szükségem lenne.
zavar, hogy félek. hogy most nem bízom benned. hogy olyan dolgokra gondolok, amik nem valósak, de ott van mindig a mi lett volna ha... és én ezektől a gondolatoktól már falra mászom. tudod, nem látok változást. lehet, majd lesz. én egyszerűen nem érzem, hogy te most küzdenél, érted? úgy érzem, mintha te egy meg nem történt dolognak akarnád tekinteni, hogy megmenekülj az önutálatodtól és a fájdalomtól. de ugyanakkor ha én semmi mással nem nézek szembe napok óta, csak a te általad kiváltott fájdalommal, úgy érzem, ennyi jár nekem. hogy elsőnek érezzem magam megint, érted? hogy úgy érezzem, szeretsz, hogy olyan dolgokat tégy, amiket eddig nem tettél volna értem. hogy csinálj bármit, amivel a tenyereden hordozol, hogy küzdj meg a kapcsolatunkért.
ne pedig elmenekülj egy olyan hiba elől, amit már nem csinálsz vissza
én esküszöm nem szeretném, hogy szenvedj
csak azt szeretném, hogy érezd a dolog súlyát
mert jelenleg úgy érzem - és hiába mondod, hogy nincs így -, hogy téged ez most nem érdekel, vagy egyszerűen csak nem úgy viselkedsz
értsd meg, én megmondtam a legelején! nekem nincs időm arra, hogy várjak, míg rendbejössz
mert én szépen darabokra fogok hullani, ha azt várod, hogy menjen minden úgy, mint régen
és ne izgulj. ne sajnálj. ne félts. ne azért légy velem, hogy én rendbejöjjek, vagy mert nélküled nem menne. én nem vagyok hajlandó ezért együtt lenni valakivel. tudom, hogy te nem ezért vagy velem. de ha az egész történet alapja ez volt, hogy ne terhelj ... hazudtál, bűntudatot okoztál, megaláztál, félreismertél ...

ez egy olyan dolog, amit ketten átvészelünk. de ahhoz neked is akarnod kell. és ne mindig én legyek az, aki a lelki oldalát megoldja. most a dolog innentől rád hárul. én felemelem kezeim, ugyanis már most elfáradtam

nagyon szeretlek

? "most elmondom ;" was Posted On: 2011. május 8., vasárnap @20:54 | 0 hozzászólások ?

« Older posts | Newer posts»