egy angyallány napjai ;
?????? ?? © ? ? ? ? ?
The layout was made specially for me.
All links open in a new tab.

 
nem tudok beszélni róla

képtelen vagyok rá
képtelen 
? "" was Posted On: 2011. február 28., hétfő @20:58 | 0 hozzászólások ?
 elmélkedés ;

néha azon gondolkodom az ember meddig bírja. tehát, biztos van egy bizonyos határ, nem?
valami olyasféle határra gondolok, amikor az ember már tényleg nem bírja tovább. értitek? és itt most nem arról beszélek, amikor azt mondjuk, 'elég  volt, most már elegem van', hanem amikor az ember ténylegesen belefárad valamibe. valami olyan dologba, ami egyszerűen számára felfoghatatlan.
valami olyan dologba, ami egyszerűen örök szorongatásban tartja, mintha kötelek tartanák össze. folyton jelen vannak, olyan, mintha soha az életben nem tudna megszabadulni tőlük. szörnyű érzés. szorongató, szorongó, és egyszerűen még mindig felfoghatatlan. mert egyszerűen már van egy pont, amikor azt hiszem,  
képtelen vagyok többet sírni emiatt. aztán rájövök, hogy még mindig nem fogytak el a könnyek, hogy még mindig képesek megbántani. és már nem azzal bántanak meg, amit mondanak, hanem azzal, hogy még mindig mondják. néha úgy érzem senki nem ért meg. és nem is fognak, szerintem. azt hiszik, tökéletes, mosolygós életem van, tökéletes ruhákkal, kapcsolattal, családdal, iskolával, barátokkal.néha az emberek arcába, kiáltanám, hogy NEM, egyáltalán nincs így! és még ezek a sorok között is úgy hat, hogy biztosan egy átmeneti probléma miatt sír a szám. néha irigylem néhány ember problémáit, de a biosz tanárunk jól megfogalmazta: mindenkinek a saját szemével szörnyű az, amit ő szörnyűnek talál. mindig a saját életünkhöz mérjük más problémáit. van határ a kettő között, el tudjuk dönteni, mi az, amit még elbírnánk, és mi az, amit nem.
persze, hát ott van a nem is!
mindig hazudunk magunknak. hazudunk arról, hogy nem bírjuk, hazudunk arról másoknak, hogy mennyire jól vagyunk, hazudunk arról, hogy mennyire jól viseljük az adott problémát. hazudunk arról, hogy épp miért vagyunk szomorúak, és hazudunk az egész világnak arról, mennyire elégedettek is vagyunk magunkkal.
mindenről hazudunk
és valójában csak azért, mert fogalmunk sincs arról, meddig bírjuk még. fogalmunk sincs arról, mit jelent az a kifejezés, hogy 'jól lenni', csak viszonyítani tudunk. fogalmunk sincs arról, hogy a problémák vajon igazi problémának számítanak-e, vagy csak átmeneti stressznek, és fogalmunk sincs arról, milyen is valójában az elégedettség önmagunkkal szemben.

semmiről sincs fogalmunk
? "elmélkedés ;" was Posted On: 2011. február 24., csütörtök @20:06 | 0 hozzászólások ?
 this beautiful feeling inside ;
ott, a konyhában, piros, garbós, meleg pulcsiban. kinézek az ablakon, de semmi mást nem látok, csak hópelyhek táncát azokban a fényekben, amiket az utcai lámpák vetítenek este hét után. halk zene szól a háttérben, én pedig mosolygok. tudom, hogy valamikor, perceken belül megérkezel, felvillanyoz a gondolat. halkan sípol a kávéfőző, lassan szippantok az illatából. a konyhapult fölött állva szakadatlan pakolgatom jobbra-balra a dolgokat; jaj annak, ami a kezembe akad! az órát bámulom.
tikk-takk, csak telik az idő, a kanalakat már katonásnál katonásabb sorrendbe rendezve bámulom tovább az órát.

és akkor megjelensz ott, hidegen, dideregve, nyakig sálba burkolózva. nagyokat taposol az erre kihelyezett szőnyegre az ajtóban, majd rám nézel. kedvesen, fázósan mosolyogva.
és akkor ott, megszűnik minden!
a szőrös, puha és csíkos zoknimban futok feléd a padlófűtéses csempén.
elveszek az ölelésedben, ott, akkor, abban a pillanatban
és te azzal a hideg kabátoddal bújsz őszintén hozzám ;


és soha nem engedsz el
? "this beautiful feeling inside ;" was Posted On: 2011. február 20., vasárnap @19:35 | 0 hozzászólások ?
 előképző
 

és újra itt vagyok :) akkor kezdeném a legfontosabbal:

előképzős vagyok! :)

be is fejeztem tulajdonképpen mindazt, amit a múlthéten átéltem. nem, nem mondom, hogy felesleges volt az egész, ugyanis akkora idegesség és stresszmennyiség volt maga a válogatás is fél háromtól hét óráig, hogy az kegyetlen. életem talán legmegerőltetőbb és legstresszesebb óráit éltem át, komolyan! az, hogy mindenki ideges volt, hogy mindenki a téten rágódott, valamint az, hogy 15 tanár ült sorban veled szemben, igencsak felvitte mindenki adrenalinszintjét. 23 emberből az első fordulóban három esett ki. (egyéni koreográfia, utána improvizáció egy percen át) majd utána jött a közös edzés a - már - companysokkal. annyira aranyosak voltak !!! persze többüket már régebbóta ismertem, így annyira nem volt rossz. ide is továbbjutottam, ez nyomott az egészben a legtöbbet. itt nézték meg mennyire tudsz gyorsan tanulni, hogy adod elő magad, és képed vagy-e túllépni saját magadon. mivel akkor már nem stresszeltem, hisz túlestem az impró részén (ami szerintem egyáltalán nem volt annyira szar, sőt, végig táncoltam - élveztem, meglepő módon). éééés odatettem magam! :) végül 23 emberből összesen 4 emberre bólintott rá 15 tanár, aztán végül huzavona árán egy ötödik lányt is bejuttattak. kérem szépen, amikor elsőre mondták ki a nevem, abban a percben leesett egy háromezer tonnás kő a szívemről. lehunytam a szemeimet, és próbáltam elhinni, hogy megtörtént, de nem voltam abban a pillanatban igazán ép. (lévén hogy nehezen aludtam előző éjjel - ki gondolta volna -, ráadásul töménytelen mennyiségű energiaitalt toltak a tanárok belénk) végül hazamentem, hatalmas boldogsággal, a buszon hazafelé majdnem 3x bőgtem el magam örömömben. mikor beléptem az ajtón elsírtam magam, bár anyu nem lelkesedett annyira. örült nekem azért, persze. de ezt igazából nem tudják mások értékelni, vagy csak kevesen. pedig el sem hiszitek mekkora lehetőség, és mennyire nehéz volt. tehát ezentúl tanárokkal edzeni, tanári előképzősként (ami nálunk nagyot jelent, legalábbis akik tanulók, mind) lenni, hatalmas koreográfiákat tanulni, mind tele van nagy-nagy lehetőséggel! bár utána és közben is edzőm eléggé lehangolt, úgy érzem miatta nem érzem teljesnek a győzelmet. sőt, talán még az etéren felemelkedett önbizalmamból is sikerült jócskán lefaragnia, de ez már az én mizériám.... nem kéne így viselkednem, de akkor is bánt, hogy egy gratulálokon kívül csak a hibáimat sorolgatta. kurva nagy eredményt értem el - már bocsánat -, hatunkból egyedül én jutottam be, és azt hiszem, ha minden tanár továbbjuttatott, nem hiszem, hogy ennyire szar lett volna. és az, hogy mást kritizál, vagy elmondja a hibáit, aki nem jutott be, oké, nekem is mondhatná úgy, hogy miben lehetett volna jobb, de majdnem megalázás szinten, mintha nem is lenne 'teljes' a győzelmem, marha rosszul esett ... értem, hogy ő ilyen, és szokása kritizálni, de azt hiszem ez nagyobb esemény volt egy sima versenynyereménynél, ahol épp hibáztunk, és így is elsők lettünk.

huh, kicsit hosszabbra sikerült, mint terveztem. a suli egész jó, bár nem a legjobb. mondhatnám úgy, hogy túlélek, pedig nem kéne... össze kéne kaparnom magam. azt hittem, ha vége a válogatásnak, simán menni fog. ehhez képest meg sem mozdítottam magam. a tanulás miatt alig van időm rá.
nem baj, dórival holnap palacsintázunk, dáviddal mekizek - végre bigmac *-* -, és alszom egy jót.
meg holnapután lesz az első igazi company edzésem. kiváncsi leszek!

drukkoljatok!

ui: 2011. február 4-én hivatalosan is egy éve szeretlek borzasztóannagyonnagyonnagyon mackó :))
? "előképző" was Posted On: 2011. február 10., csütörtök @20:41 | 0 hozzászólások ?

« Older posts | Newer posts»

Copyrighted © TeaCakeHouse. All rights reserved. Thank you.
View with Google Chrome in a 1280 x 800 SR. Inspired by Kaith, Images from ¦¦¦ Cursor from Images from ¦

?????? ?? © ? ? ? ? ?