csajos - limuzinos - dóris - cicós napok :)

pár nappal ezelőtt tartottunk egy igazán
csajos napot Zitával. azt a tipikus
kertben ücsörgős, nagyon meleg, nagyon-nagyon nevetgélős, a húgom medencéjében felfrissülős, behűtött szörpöt szívószállal ivós, körmöt festegetős napot. átjött, és megtelt minden élettel. megkaptam tőle is a névnapi ajándékom, egy csodaszép, már általam régen kiszemelt karkötő jegyében. annyira örültem neki! miközben süttettük magunkat, és felváltva sztorizgattunk, meg fetrengtünk a röhögéstől, leültünk a kerti asztalhoz, és megcsinálta a körmeimet. nem vagyok az a műkörmös fajta, valamiért jobban szeretem a természetesebb körmöket, de amit alkotott, mamáááám! visszafogott, mégis 'Tinus-színű', csillámos, igazi rózsaszínre sikerült. ami mellesleg nagyon is jól ment a tegnapi szerelésemhez, mert igen, tegnap ünnepeltük tánctársam, és egyben barátnőm,
Fanni születésnapját. 18 lett, és hihetetlenül jól éreztük mind magunkat, úgy szűk 13 ember személyében. volt, akiket nem ismertem, de pár pohár és együttes éneklés után már úgy nevetgéltünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. :) táncoltunk, a Budai vár oldalába pisiltünk, láttuk a Parlamentet kivilágítva, fotózkodtunk, egyszóval minden nagyon vicces volt! Zita részegen milliószor szerelmet vallott, nagyon őszintén mesélt az érzéseiről, a barátságunkról, ilyesmikről, amik nagyon jól estek.. :) az este második fénypontja pedig az volt, hogy kifejezetten jól bírtam magassarkúban!
előtte tartottunk
Dőrével még egy ottalvós estét, ő készített fel, azaz ő sminkelt ki a limuzinos bulira. nála szokás szerint degeszre ettem magam, és sokat nevettünk (t
oast with kőrözött! kőrözött on the toast! really? really ennél kőrözött?), kávéztunk, lelkiztünk, döglöttünk a meleg miatt, és megmutattam neki a pretty little liarst is. úúúúgy szeretem ~
MIÉÉÉRT KELL AZ AI SE TU PEGOT HALLGATNIA A SZOMSZÉDNAK ???
a limuzinos este után
Dávid jött értem, és a másnapot egész napi henyéléssel töltöttük. az ágyban fekve rengeteget kacagtunk, és sokat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. utána házi gyrost készítettünk, és elindultunk hazafelé.. a napokban pedig megígérte, hogy megszerezzük nekem az édes, napok óta kiszemelt fehér plüsscicát, amire annyira vágyom!
Pötyi lesz a neve. és ha rosszalkodna, míg alszom, azt mondom majd:
na de Pöttyös !!
most pedig kiülök, belelógatom még a lábam a medencébe, és olvasok. sokat!
? "csajos - limuzinos - dóris - cicós napok :)" was Posted On: 2012. június 24., vasárnap @19:58 | 0 hozzászólások ?
« Older posts | Newer posts»
because small things matter
Name: Your name
Residing in: Wherever you're residing in
School: Your schooling..?
Birthday: Your buttdaaay!
Status: Are you single like a pringle or
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat. Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex ea commodo consequat.
I was born in a little place called Kien Giang R?ch Giá in Vietnam. I lived there for one year and soon moved to the United States. I've been living in the United States ever since, and of course
I've visited Vietnam multiple times. I can understand French and Vietnamese. I drive and I work. FILL MY ABOUT ME WITH YOUUUUUUUUUURS.
about your site
Mochafrappes has been my official personal blogging site since 2009. I normally don't change my URL names
unless I have to for crucial reasons. It first started off with "ichooseyoumikichu", and I blogged for about 3 months and then I totally abandoned my blog for another
3+ months for tumblr. After getting used to tumblr, I only saw tumblr as a quick blogging site, and I moved back to blogspot because I can't seem to find tumblr as a serious personal blog, I think it's more for reblogging ideas and images.
Again, fill up my site about me with yours if not use this space for something else. Don't remove credit no matter what because that, my love, is called ripping and in the blogskin and layout-making community, that is shamed and frowned upon.