idézet
Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagamat. Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat. Nem tudom (...), hogy a házasságom csak egy álom volt-e, amit nem sikerült megértenem, amíg tartott. Tudom, hogy nélküle is tudok élni, de szeretnék még egyszer találkozni vele - hogy megmondhassam neki, amit soha nem mondtam, amíg együtt voltunk: jobban szeretlek, mint saját magamat. Ha ezt elmondanám neki, tovább tudnék menni békében - mert ez a szerelem megváltott.Előbb arra tanított meg, hogy önmagamat szeressem, hogy aztán szeretni tudjam őt. Ráébresztett, hogy a szívem elsősorban arra való, hogy engem (...), nem pedig arra, hogy másokat szolgáljon. Azt mondta, hogy a múltam mindig elkísér majd, de minél jobban megszabadítom magam a tényektől, és minél jobban figyelek helyettük az érzésekre, annál jobban fogom érteni, hogy a jelen pillanatában mindig van egy akkora üres tér, mint a sztyeppe, amelyet meg lehet tölteni szeretettel és életkedvvel.
Paulo Coelho
kávé- és csokimániákus, aki imád utazni és táncolni. arcának örök része a mosoly. imád olvasni, főleg spirituális könyveket. tánctanár, szóval 25 tehetséges gyerek második anyukája. kifejezetten emberszerető, és Brendonra kereszelt mackójával alszik. imádja a természetes kozmetikumokkal foglalkozó eladói munkáját. szerelme a hatalmas német dog kutyusa, Zeusz. imádja, mikor ölébe hajtja hatalmas fejét. kedvenc pillanatai egyike az, mikor kávézhat, és egy jót lelkizhet egy melegszívű barátnőjével. na meg mikor tumblr-ről inspirálódhat. nem utolsósorban van egy szerelme, csak is az egyetlen: Cirmosnak hívják. szerelmes a tappancsaiba immáron 4 éve. ó, és ő csinálja a legfinomabb gyümismézesteát. 

Name: Your name
Mochafrappes has been my official personal blogging site since 2009. I normally don't change my URL names
unless I have to for crucial reasons. It first started off with "ichooseyoumikichu", and I blogged for about 3 months and then I totally abandoned my blog for another
3+ months for tumblr. After getting used to tumblr, I only saw tumblr as a quick blogging site, and I moved back to blogspot because I can't seem to find tumblr as a serious personal blog, I think it's more for reblogging ideas and images.
Travel to Japan
