egy angyallány napjai ;

szeretlek

ha visszaforgathatnám az időt, talán úgy két és fél hónappal ezelőttre, elmondanám, mennyire hálás vagyok neki ezért a 17 évemért, amiért mindig itt volt mellettem. talán mosolyognék kedvesen, és meghitten, miközben átölelném, és megpuszilgatnám az arcát, és az orrát közben, amivel még 13 éves koromban szórakoztunk. talán megköszönném neki, hogy mennyire hálás vagyok neki azért, amiért ott volt az első szerelmi csalódásomnál, az első igazi tánc fellépéseimen, az első baráti összeveszésemnél, és mindig ott volt, amikor anyuékkal összekaptunk. kiállt mellettem, és az ő maga végeláthatatlan türelmével és szeretetével adott nekem akkora lelki erőt a nehéz időkben, amiért örökké hálás leszek neki. évekig vágyott az egyetlen keresztapukámmal egy olyan kislányra, mint aki két hónappal ezelőtt született meg. felemeltem kezeimet róla, ezentúl hivatalosan is úgy éreztem, megérkezett nekik az az ajándék, ahova én már nem kellek. felnőttem, az életemet egyedül kell rendeznem. ezentúl már a felnövőben lévő barátnőkkel kell majd megosztanom a legtitkosabb dolgaimat, és ezentúl majd havonta egyszer vagy kétszer látjuk egymást életem első igazi unokahúgával és vele.

tegnap reggel nyolc órakor rémálomra ébredtem. és még most sem vagyok képes felébredni belőle.

azt várom, hogy felkelek. felkelek, és őrülten dobogó szívvel megyek az arcomat megmosni, hogy felhívhassam az egyetlen keresztanyámat, hogy "Képzeld Niki, mennyire szörnyűséget álmodtam!"

mégis megtörtént.

megtette

zokogok

tegnap reggel nyolc órakor egy olyan sms-t küldött anyukámnak, amitől tönkretette az egész családot, az összes szerető ismerősét.

a keresztapám hajnalban dolgozni indult

később ő megetette a kicsit, betakargatta, elaltatta, majd írt egy sms-t anyukámnak, aki a nővére és egyben legjobb barátja is. búcsú sms-t. hogy mennyire szeretett minket, és vigyázzunk a kislányára, mert ő nem képes eléggé szeretni. és nagyon szereti a férjét.

megvágta magát, és leugrott a negyedik emeletről. ki, az ablakon

olyan szinten fájdalmas belegondolni abba, amit tett, hogy képtelen vagyok másra gondolni. a tudat úgy hasít belém, hogy azt hiszem, beleőrülök

ÉL

két betű

még most is

küzdöttem érte. úgy küzdöttem érte, mint még soha. nem voltam képes sírni.

fogalmam sincs, hogy volt lelki erőm. fogalmam sincs

anyukám sikított, kiabált, ordított, sírt, apukám két utcával arrébb volt pont vásárolni nekünk. mi busszal 40 percre lakunk, így nem lehettünk ott

a nagymamám és az apukám látták

látták őt, ott

ott a földön, összetört koponyával, állkapoccsal, csigolyákkal, medencékkel, légmellel, és deréktól lefelé eltört összes csonttal

le akarták vágni mindkét lábát, de küzdöttünk, és helyrehozták

és lélegzett

mozgott

végig

küzdött, és én küzdöttem érte

nem hagyhatsz itt, nem teheted ezt meg velem, se mással!

nagyon szeretlek

mesterséges kómában fekszik egy többórás műtét után a balesetin

10 nap

tíz napon keresztül lesz életveszélyben

az orvos szerint minden egyes napért hálásnak kell lennünk, de megmenthető

nincs más hátra, mint remélni

reménykedni, hogy élni fog, és felépül

keresztanyu!

hálás vagyok neked, hogy itt voltál, és itt vagy nekünk. hálás vagyok, amiért átsegítettél mindenen. hálás vagyok hogy ennyire szerettél és szeretsz, hálás vagyok, amiért életem legmeghatározóbb személye vagy.

és sajnálom

sajnálom, hogy nem vettük észre. sajnálom, hogy nem tudtam elégszer elmondani, mennyire szeretlek, sajnálom, hogy a növésemmel kapcsolatban azt hitted, hogy már nincs szükségem annyi beszélgetésre. sajnálom, hogy nem mondhattam el elégszer mennyire mennyire de mennyire

szeretlek

az unokahúgomat tegnap óta mi neveljük. a lelkileg teljesen összetört keresztapám hozzánk fog költözni, a nappaliba. a nagymamám amíg dolgozik anyu és apu, valamint keresztapu minden reggel 40 percet buszozik hozzánk, és délutánig vigyáz a már húgomként tekintett unokahúgomra

nem tudom mi fáj jobban. nem tudom, hogy egyáltalán hogy vagyok képes erről írni.

szavakba önthetetlen

olyan szintű fájdalom és szomorúság, csalódottság uralkodik most a szívemen, hogy nem tudom mikor éreztem ilyet utoljára

nem tudom

hogy tehette meg? hogy volt képes ilyet tenni? hogy bírta élete legnagyobb rémálmát valósággá formálni?

hogy juthatott ilyen szintre úgy, hogy senki nem vette észre rajta?

hogy volt képes itthagyni a saját kislányát, és a férjét, egymagára?

hogy volt képes azt hinni, hogy nem szereti eléggé őt?

hogy volt képes egyáltalán ilyenre?

előre tervezte? fokozatosan esett depresszióba?

sokk alatt állok tegnap óta

olyan trauma ez most, hogy fogalmam sincs hogy dolgozzam fel

sírjak, ne sírjak?

beszéljek, vagy ne beszéljek róla?

aludjak, vagy járkáljak fel-alá?

gondolkodjak, vagy ne gondolkodjak?

reméljek vagy sírjak?

esetleg mindkettő?

a szemeimet vörösre sírtam, és nyugtatóval voltam képes elaludni

még most is hat azt hiszem

képtelen vagyok úgy sírni egész nap, mint tegnap

nem tudok megtenni egy lépést se úgy, hogy ne jusson valamiről eszembe

miért nem szólt?

MIÉRT?

miért nem vettük észre?

miért?

képtelen vagyok elhinni

képtelen

annyira fáj

annyira

hogy hasít

szétszed

széttép

szakít

nem! nem tudom leírni mekkora fájdalom!

képtelen vagyok rá

nem tudok róla beszélni

sajnálom

? "szeretlek" was Posted On: 2010. november 6., szombat @11:32 | 0 hozzászólások ?

« Older posts | Newer posts»