farmer
minden azzal a fekete farmerral kezdődött!
mert a fekete farmer makacs, drága, és egyszerűen képtelenség megoldani, hogy együtt legyünk ezentúl. a fekete farmer ragaszkodik máshoz, mindenhol és mindenkivel lenni akar, engem pedig folyton kerül - bár ne tenné! titkon elátkoztam magamban mindenkit, akin az átkozott ruhadarab feszült, pedig ők biztosan olcsóbban juthattak hozzá. talán egy kínaitól szerezték, olcsón. vagy leárazáskor. vagy bármikor.
de az én fekete farmerom, az nem!
az makacs
és sosem akar az enyém lenni
pedig bár megtenné
igazából nem is tudom, hol kezdjem. kissé bűntudatom van amiatt, amiért mostanában totálisan depresszív szövegeket írtam. azt hiszem, tényleg egy kis nyugalmi időre volt szükségem, és a ma esti forró fürdő is megtette a hatását. az órarendünk elég pocsék, hétfő-kedd-szerda egyhuzamban 8-tól fél 3-ig benn ücsörgünk. az utána következő napon csütörtök 5 órám lenne, de benn kell maradnom nyolcadikban, mert jelentkeztem angol nyelvvizsgafelkészítőre, ami őszintén szólva semmit nem ér. pénteken meg össz 4 órára megyünk be, amiből egy tesi (felmentett vagyok).
ez a hét egyszerűen pocsékul indult, és remélem most már kicsit normálisabb kerékvágásba vált át. elég húzós, és pörgős az egész, szombaton verseny, vasárnap dávid utazik 10 napra Izraelbe, holnap fellépőgatyáért kell mennem, edzésem lesz utána, aztán péntek is... és úgy érzem nem egy pihis, sokat-együtt levős nyugis hét után megy el, hanem egy feszült, szar, kiborulással teli hét után, amit végig tőlem hallgathat... bár lehet ez csak az én sztereotípiám
örülök, hogy anyuval ennyire jól megvagyunk. mondhatni már jó pár hete igazán jól kijövünk, és pár nézeteltérést leszámítva szerintem közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha. valószínűleg köze van ennek a balesethez is - mert igen, hogyne lenne -, de legalább mi összetartunk, ahogy a család többi tagja is.
amúgy fáj a füjem, meg kezdődő arcüreggyulladásom van, de kaptam gyógyszert!
jeah
kávé- és csokimániákus, aki imád utazni és táncolni. arcának örök része a mosoly. imád olvasni, főleg spirituális könyveket. tánctanár, szóval 25 tehetséges gyerek második anyukája. kifejezetten emberszerető, és Brendonra kereszelt mackójával alszik. imádja a természetes kozmetikumokkal foglalkozó eladói munkáját. szerelme a hatalmas német dog kutyusa, Zeusz. imádja, mikor ölébe hajtja hatalmas fejét. kedvenc pillanatai egyike az, mikor kávézhat, és egy jót lelkizhet egy melegszívű barátnőjével. na meg mikor tumblr-ről inspirálódhat. nem utolsósorban van egy szerelme, csak is az egyetlen: Cirmosnak hívják. szerelmes a tappancsaiba immáron 4 éve. ó, és ő csinálja a legfinomabb gyümismézesteát. 

Name: Your name
Mochafrappes has been my official personal blogging site since 2009. I normally don't change my URL names
unless I have to for crucial reasons. It first started off with "ichooseyoumikichu", and I blogged for about 3 months and then I totally abandoned my blog for another
3+ months for tumblr. After getting used to tumblr, I only saw tumblr as a quick blogging site, and I moved back to blogspot because I can't seem to find tumblr as a serious personal blog, I think it's more for reblogging ideas and images.
Travel to Japan
