egy angyallány napjai ;

elmélkedés

még nehezen tudok mit kezdeni a dühkitöréseimmel. folyton minden jól megy, minden szuperül történik, és még milliónyiszor sem tudnám elmondani, milyen jó ez a nyár. de belül néha vannak ezek a dolgok, amik történnek, és egyszerűen folyton próbálnak visszarántani oda, ahol most egyáltalán nem szeretnék lenni. nem értem, miért kell megint ezt az ősrégi témát bántani. eddig szépen lehiggadt minden, és most ezt a sebet újra és újra fel kell tépni. egyre logikátlanabbul viselkednek velem, és azokkal is, akiket szeretek. vajon mi a megoldás? hagyjam, hogy a dolgok jóra forduljanak, mint eddig? folyton megoldásokon töröm a fejem, de mindig rájövök, hogy igazából nincs. nem tudom abbahagyni sokszor a sírást. mindig elfolytom, mert már túl sok mennyiségben tenném. de úgy érzem, mikor meg elfolytom, valami lezáratlan dolog marad bennem.

talán ma okkal kellett végül egyedül maradnom. szépen elterveztem, hogy megcsinálom azt a pozitív kívánságtáblát is, amire ha ránézek majd, mosolygok. már a gondolatától is elfog az öröm. de most nem tudok mit kezdeni ezzel a dühhel és szomorúsággal, talán csalódottsággal. hagyjam a francba? végül is ha csak mérgelődöm, nem jutok előrébb. hogy ez milyen nehéz dolog! túllépni a pillanatnyi kedélyállapotunkon. ez tényleg nagyon nehéz. mit sem törődve erősen belekezdeni valami olyan dolog csinálásába, ami épp egyáltalán nem passzol a kedvünkhöz, de egy idő után megnyugtat, és felvidít. ez olyan, mint amikor idegesen megpróbálok vidám zenét hallgatni. az az egy, ami sosem működik. bár nem is próbáltam eléggé azt hiszem, mert mindig csak jobban felhúztam magam. de talán legközelebb már jól fogom tudni kezelni ezt is.

hogy őszinte legyek, mindent túlaggódok. és most nem magam szidom, csak muszáj leírnom, és belátnom dolgokat. bármi kicsit is rossz, vagy negatív dolog történik, elkezdek félni, és kalkulálni. attól meg, hogy szembesülök azzal, hogy mennyire túldramatizálom a dolgokat, méginkább elkeserít, mert nem akarok rossz tullajdonságokat. nem akarok olyan ember lenni, akinek hibái vannak, vagy negatív dolgai. és akkor itt jön a másik negatív dolog, a félelem a kudarctól, vagy attól, hogy nem felelek meg. önmagam akarok lenni, de nem görcsösen, értitek? májusban ráléptem egy olyan útra, ami a magam felé vezető utat jelenti. rengeteg görönggyel néztem szembe az úton, de átmentem rajtuk, és utólag nagyon büszke vagyok magamra, amiért idáig eljutottam. de nem akarok elakadni! olyan nagy elszántságot, szenvedélyt, örömet, és pozitivitást, vidámságot szeretnék átélni, mint az út elején! és szeretném, ha ezt ő is érezné. ha végre ő is megtanulna kicsit örülni, ha az ő dolgai is rendbejönnének, és ha az én vidámságom és hatalmas szeretetem ösztönözné őt is arra, hogy jobb kedve legyen. tudom, hogy rendbejönnek a dolgai, bár sokszor tűnik kilátástalannak, de tudom!

számtalanszor félek a kudarctól, a félelmeimtől. minden egyes alkalommal szembenézek velük, és akkor csak mégjobban megrémülök. le fogom őket küzdeni, vagy egyszerűen csak hagyom elengedni őket. hisz ez a legjobb, amit tehetek, ugye? el kell engedni, és elfogadni, hogy megtörténtek, de nem jó, ha hagyom, hogy maradjanak. értem itt akár a keresztanyukámmal történt dolgokra, vagy a régebbi dávidos dologra. semmi értelme stresszelni olyan régi dolgokon, amik voltak. igen, hatalmas trauma volt, és az ember nehezen felejti el ezeket a dolgokat. de nem szabad hagyni, hogy fájjon ilyen sokáig. mert nem visz előrébb, csak hátráltat.

nem akarom, hogy megint féljek egyedül itthon lenni anyuék miatt. szeretek itthon lenni, magamban, de nem szeretnék majd rossz érzéssel hazajárni azért, amik itt történnek. továbbra is tanulnom kell félrerakni ezeket a dolgokat. nem miattuk járok haza, hanem magam miatt. hogy töltsek egy kis időt magamban is.

el kell fogadnom azt is, hogy ő is küzd a saját életével. hogy a maga útját járja, amit megoszt velem. de el kell fogadnom, hogy sokszor neki is vannak olyan pillanatai, amit magában akar lerendezni. meg kell tanulnom nem félni. nem túlaggódni, nem rettegni, hanem nyugodtan szeretni, és elfogadni, megnyugodni attól, hogy ő van itt, nekem. - ez a mondat nem volt túlságosan értelmezhető, de én értem, az a lényeg -

azt hiszem megcsinálom a csajos-pozitív-kívánságtáblám. nem fogok stresszelni az elkövetkezendő napokon, ez nem az én reszortom. majd megoldódik. én tudom.

és a világ visszamosolyog rám! :)

? "elmélkedés" was Posted On: 2011. július 17., vasárnap @21:26 | 0 hozzászólások ?

« Older posts | Newer posts»