nem, egyszerűen nem szeretném ezt a régi életstílust folytatni. nem akarok gyenge lenni, nem akarom ezt szajkózni még sokáig. érzelmes ember vagyok. vannak pillanatok, mikor elgyengülök. úgy érzem most egy olyan utat járok, ami a magam keresésében majd/és megtalálásában leledzik. miután a dolgok jóra fordultak, és valami új reményt csillogtattak, úgy éreztem, ezt a görcsös odafigyelést, amit előtte három hétig minden egyes napomba belefektettem - hogy ne gyengüljek el annyira, amennyire valójában érzem magam -, továbbra is fennállt, csak már egészen másképp. tervezgettem, mikor mit csináljak, merre menjenek a dolgok tovább. már nem volt görcsös a dolog, szimplán a saját javamból alkotgattam és figyeltem az érzéseimre, mindendre. most mégis úgy érzem, el kell engednem magam. egy-két napja még lefekvés előtt azon gondolkodtam, szeretném, ha az a pár hét, vagy az az összegyűlt dolog valahogy a legkevésbé zavaróbb formában feloldódna, és feldolgozhatnám az egészet teljesen. mert minden annyira szép most, komolyan, ugyanakkor a lelkem sokszor képtelen kitörölni emlékeket. és félreértés ne essék, ez nem akadályoz semmiben, egyszerűen még nem lettek teljesen feldolgozva. már dolgozom a dolgokon, és tudom, hogy amint teljesen elengedem magam, mind eltűnik. valahogy úgy érzem, sínen vagyok, de nem fogok tudni tovább haladni, ha félek a kockázatoktól, veszteségektől, és a régi 'mi lesz ha..' mondatokat szajkózom. én már rég nem az a tina vagyok, aki talán egy éve lehettem. teljesen megváltoztam felfogásilag, külsőre, mindenhogy. és azt hiszem sokkal jobb így. tudom, hogy amúgy sem változtathatnék rajta, de szeretem azt, ami most van, akivel/akikkel most megoszthatom mindezt. azt hiszem már úgy igazán elkezdtem értékelni a jelent, a mostot, és elkezdtem a mostban élni. próbálok nem sietni, és nem felhúzni magam olyan régi apró dolgokon, amiken régen teljesen kiborultam. néha megszólal egy hang a fejemben, hogy "hé, és akkor mi történik, ha késel tíz percet? éld az életed, semmi nem történik, ha az aktuális szabályokat néha megszeged!"

és ilyenkor próbálok hallgatni rá. na meg dévre. azt mondja makacs vagyok. talán igaza van. 

most azt szeretném, ha a dolgok egyszerűen csak pont annyira lennének az irányításom alatt, amennyire szükséges. szeretném, ha az érzelmek csak áramlanának, és mindent a lehető legmélyebben és legjobban átélhetnék, mint eddig. tudom, hogy ez csak egy kis megtorpanás most, mert eszembe jutottak a régi félelmeim. tudom, hogy az egyetlen megoldás, ha szembenézek velük, és legyőzöm őket. hagyom, hogy feloldódjanak, majd szépen tovatűnjenek. már rég nem azt fogom alkalmazni, hogy hagyom, hogy elfojtódjon, aztán azt higyjem, elmúlt. nem, ezzel nem szeretnék élni.

szeretnék egyedül lenni, vígan, sorozatozgatni, bár a tanulás kicsit lehangol, de tudom, hogyha élvezettel ülök neki, pikk pakk befejezem. aztán szeretnék olvasni, a kertben iszogatni, eszegetni, nyammogni, találkozni valamelyik barátnőmmel - bár még nem tudom kivel, és látni dávidot. vele lenni, nevetni, szórakozni, ölelkezni, pusziszkodni. csinálni valami kis meglepit. és szeretném látni dórit is! kávézni. szenvedni a melegben. ebonyzni. nevetni, fetrengeni, aludni, minden! hiányzik ő is.