csajos - limuzinos - dóris - cicós napok :)
előtte tartottunk Dőrével még egy ottalvós estét, ő készített fel, azaz ő sminkelt ki a limuzinos bulira. nála szokás szerint degeszre ettem magam, és sokat nevettünk (toast with kőrözött! kőrözött on the toast! really? really ennél kőrözött?), kávéztunk, lelkiztünk, döglöttünk a meleg miatt, és megmutattam neki a pretty little liarst is. úúúúgy szeretem ~
MIÉÉÉRT KELL AZ AI SE TU PEGOT HALLGATNIA A SZOMSZÉDNAK ???
a limuzinos este után Dávid jött értem, és a másnapot egész napi henyéléssel töltöttük. az ágyban fekve rengeteget kacagtunk, és sokat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. utána házi gyrost készítettünk, és elindultunk hazafelé.. a napokban pedig megígérte, hogy megszerezzük nekem az édes, napok óta kiszemelt fehér plüsscicát, amire annyira vágyom!
Pötyi lesz a neve. és ha rosszalkodna, míg alszom, azt mondom majd: na de Pöttyös !!
most pedig kiülök, belelógatom még a lábam a medencébe, és olvasok. sokat!
gofris reggel
annyira jó reggelente napsütésre kelni! főleg, hogy közel 11 órát aludtam. miután kikeltem az ágyból, úgy döntöttem, gofrit reggelizek. szépen összekutyultam, elkezdtem sütögeti, közben kiteregettem, és a mosogatógépet is kipakolásztam. miután sikerült kisütni az összeset, elnyammogtam párat a pretty little liars alatt, letöltöttem a legújabb Maroon 5 albumot, és letusoltam. aztán felvettem a jó kis leopárdmintás bikinimet, kirongyoltam a teraszra, és napoztam egy órát.dóri ma szóbelizett, és nagyon izgultam miatta. nagyon remélem, hogy most, így fél 4 felé már végzett.. a telefonba nekem azt mondta tegnap este, hogy ilyenkor már hazafelé megy... most meg épp azon vacilálok, hogy 4 körül felhívjam-e, és ujjongva felajánljam, hogy átmenjek, és megpuszilgassam. meg arra gondoltam, hogy mivel úgy is dupla adag gofrit sütöttem, átviszem neki az összeset, ami megmaradt. aztán elnyammoghatja.
ááááááá hazaért !!
megyek, és felhívom
UPDATE: nem megyek át, mert hulla fáradt, és alszik, meg szerintem eufórikus pillanatokat él át ebben a percben. péntek viszont nála alszom, és együtt ujjongunk ^-^
valaki jöhetne besegíteni gofrievés-ügyileg
here comes the summer !
kicsit fáradtan, lassan negyed 12 felé kedvem támadt írni. az ablak teljes mértékben ki van tárva, mégsem érzem, hogy a levegő áramolna befelé - hozzá kell tennem, hogy nem tudom, hogy egy évvel ezelőtt volt-e bármikor is utoljára ennyire nyitva az ablakom. hivatalosan is itt a nyár. igen. ez az az állapot, amikor úgy döntesz, hogy kiülsz olvasni egy szál trikóban és kisgatyában, és mégis meleged van. sötét van, és meleg. ah, ez a kettő együtt olyan rég érvényesült! és ez annyira jó. lassan jön a tipikus esti nyár-illat is, holnap nyári paplant kell húznom, mert a téli nem túl alkalmas már, és erőteljesen szükségem van egy csini új szandálra. 3 napja van szünet, mégis teljesen úgy érzem, mintha csak egy hosszú hétvége vége felé közelednénk. és mégsem! tényleg nyár van !!!
holnap megkapom az állást a h&m-ben, amire olyan régóta vágytam. annyira örülök neki!
ma egy hirtelen jött hívás folytán kiderült, hogy a két hét múlva esedékes edzőtábor egyik vendégtanár-estéjén én fogok tanítani 100 ember feletti létszámnak másfél órán keresztül. felkértek. annyira lesokkoltam az örömtől! konkrétan ezáltal mindenki megismer. szeptembertől úgy kezdem a táncsulit, hogy csomó embernek fogalma lesz rólam. ott leszek a napi programok listán, és ÉN fogok koreografálni ennyi embernek. annyira annyira annyira jó, hogy el sem tudom hinni. izgulok, de teljes mértékben pörgök a tábor gondolatától. a rengeteg edzés, a hideg ásványvizes palackok, a boltba-járás, az esti röhögések, a fürdő-foglalás, a napi szinten két gatyaváltás, a napi csoki és kiskóla-adag, a cigizőket kísérgetés, a beszélgetések, a röhögéstől való fetrengések, a neonpólók, az ajándékok, a 'megcsináltuk' érzés, a tánc-jamland-érzés, jaj! alig várom!!!
a másik jó dolog, hogy minden nap napozok, és már most tök jó színem van. végre barna vagyok, nem vörös, és szőke egyszerre. :)
elterveztem, hogy jól esne Dórinak és nekem egy nyugis nap, így tegnap sikerült kimenni a Margitszigetre. eszméletlenül jó volt. megbeszéltük, hogy viszünk egy-egy ízesített sört, kekszet, és chipset, és kizárólag nyugizunk. beszélgetünk, és örülünk a jó időnek. és így is volt. órákig csücsültünk kinn a vízparton, meg a benti padokon, majszoltunk, míg tele nem lett a hasunk teljesen, söröztünk, és beszélgettünk. az idő is nagyon kellemes volt.
ő megnyugodott kicsit a holnapi szóbelijével kapcsolatos fosások miatt, én pedig jól éreztem magam, mert elkezdődött a nyár, és a Dórival való chillek egyike. megyünk még 4 napra Törökbálintra, ami egyenlő egy teljes mértékű napozós-olvasós-sorozatnézős-fetrengős-sütögetős-evős-vagyunkésörülünkhogynyárvan nyaralásnak. ahol az Arimama kávéval vár minket reggel, ahol az ebéd mindig finom, ahol mindig friss zsömle, sózott paprika és paradicsom meg felvágott a vacsi a teraszon, és ahol mindig addig filmezünk éjszakába nyúlóan, míg az egyikünk fel nem adja már. imádok ott lenni. és a legjobb, hogy Dőrével tényleg eszméletlen jó nyaralás. annyira összeillünk, ha fetrengésről van szó! és valamiért egymás mellett mindig önmagunk lehetünk. teljen el bárhány év.
eeeezt ettük mind
ó, és mellékesen Dóritól kaptam egy pár fekete tollas fülbevalót. imádom.
ja, meg Anyukájától egy üveg nutellát. ami valamiért mindig csábítóan és gonoszan kacsintgat felém MINDEN ÁLDOTT ESTE. Katit ezért nagyon meg fogom még szorongatni.
ó, és a nyár kezdő sorozata: pretty little liars
(a grace klinika 7. évadjának utolsó része után, persze)
egy részt láttam, az a tipikus csajos, néhol megjátszott, de borzasztóan jó zenékkel aláfestett sorozat
olyan, aminek az első 20 percében azon gondolkodsz, mit keresel a gép előtt, aztán valamiért megfog, mert a következő részt látnod kell
58 kg, igen, ez a cél! az már semmi az én mínusz 11-emhez képest (:
boldog nyarat!
ma gálázunk!
izgulok
drukkoljatok !!
kávé- és csokimániákus, aki imád utazni és táncolni. arcának örök része a mosoly. imád olvasni, főleg spirituális könyveket. tánctanár, szóval 25 tehetséges gyerek második anyukája. kifejezetten emberszerető, és Brendonra kereszelt mackójával alszik. imádja a természetes kozmetikumokkal foglalkozó eladói munkáját. szerelme a hatalmas német dog kutyusa, Zeusz. imádja, mikor ölébe hajtja hatalmas fejét. kedvenc pillanatai egyike az, mikor kávézhat, és egy jót lelkizhet egy melegszívű barátnőjével. na meg mikor tumblr-ről inspirálódhat. nem utolsósorban van egy szerelme, csak is az egyetlen: Cirmosnak hívják. szerelmes a tappancsaiba immáron 4 éve. ó, és ő csinálja a legfinomabb gyümismézesteát. 





Name: Your name
Mochafrappes has been my official personal blogging site since 2009. I normally don't change my URL names
unless I have to for crucial reasons. It first started off with "ichooseyoumikichu", and I blogged for about 3 months and then I totally abandoned my blog for another
3+ months for tumblr. After getting used to tumblr, I only saw tumblr as a quick blogging site, and I moved back to blogspot because I can't seem to find tumblr as a serious personal blog, I think it's more for reblogging ideas and images.
Travel to Japan
