tavaszváró első napok
szia tavasz! ez az idő felbecsülhetetlen
rengeteg-rengeteg-rengeteg dolog történt velem ezen a héten.teát szürcsöltem, lázasan tanultam, jegyzeteltem, készültem. voltam doktornéninél is egy szerintem teljesen felesleges vizsgálaton, ami nem másról szólt, mint arról, hogy 4 órán keresztül egy csövet kellett fújkálnom éhgyomorra, hogy kiderüljön, tejcukorérzékeny vagyok-e. természetesen végigröhögtem a vizsgálatot, mivel tudtam, hogy nincs az az isten aki engem érzékenynek ítéljen a tej bármilyen formájára, így az összes értékem nulla lett (kivéve az utolsót, mert megmakacsolta magát, és kemény 3-ig sikerült felemelkednie). a gyomrom miatt vizsgálnak, mivel már elég régóta makacskodik. de természetesen mint mindig, minden leletem negatív a betegség bármilyen formájára. így marad a saját lelkemmel való szembenézés.
létezik, hogy az összes félelmem egy szervembe gyűjtöm?
a hét végére rengeteg élménnyel gazdagodtam. pénteken összefutottam egy nagyon régi, nagyon-nagyon szeretett barátnőmmel, akivel lassan két éve nem láttuk egymást. elképesztő, hogy két lélek mennyire egymásra tud találni ilyen hosszú idő után is! pedig azt hittem, hogy valaha elfelejthetem őt, és a szívem kis dobozába zárhatom, mint egy elmúlt, szép emlék. teljesen abban a hitben éltem, hogy vele már soha nem lesz közeli kapcsolatom, valamint abszolút lezártam őt. aztán tessék! egyszercsak megjelent, és a szemeiben könnyek csillogtak, mikor meglátott. annyira fantasztikus érzés volt találkozni egy olyan baráttal, már-már lelki társsal, aki képes majdnem elsírni magát, mikor meglát. és nem a szomorúságtól tette! hanem örömében. a beszélgetésünk alatt teljesen feltöltődtem, rengeteget nevettem, és szinte fel sem álltunk a székből. úgy viselkedtünk, mint régen. beleettünk egymás kajájába, ugyanazt a menüt rendeltük, mint 4 évvel ezelőtt, hisz az ízlésünk nem változott, és ugyanazokon a szófordulatokon nevettünk, mint régen. nem változtunk emberileg, csak a felfogásunk talán. de nagyon könnyen egymásra találtunk.
mostanában annyira jó érzés fog el amiatt, hogy úgy érzem, nem vagyok egyedül. pár igazán fontos barátnőm van, akik tényleg nagyon közel állnak hozzám, és szerencsére már nem görcsösen ragaszkodom a régi végletekhez - avagy a 'sok barátnő, vagy egyetlen egy' elmélet -. teljesen felszabadít, amikor egy délutánt tölthetek valamelyikükkel, és jó érzés az is, hogy segíthetek nekik, számíthatnak rám. közel állnak hozzám. jó érzés tudni, hogy az életemben megvan az egyensúly. van egy szerelmem, és van pár igazán közeli barátnőm. van szabadidőm, szabad vagyok. fantörpikus!
szombaton olyan edzésem volt, ami alatt sikerült ismét fejlődnöm, ráadásul nagy mértékben megkönnyebbültem, mert úgy érzem, már nem félek vagy izgulok annyira, mikor tanításra kerül a sor. jól esik tanítani valami újat másoknak, és átadni mindazt, ami belőlem egy darabka. jól esik látni, amikor egyikük szenved pár lépéssel, és addig gyakorolja, míg el nem sajátította végre. felemelő látni, mikor sikerül nekik.
természetesen ugyanezen a napon még dórival összeültünk egy nagy palacsintázásra. vele is mérhetetlenül sokat beszélgettünk. körmöt festettem - mint mindig, átbeszéltük életünk jelenlegi történéseit, és a konyhában ücsörögtünk, tevékenykedtünk egészen estig. ha minden igaz jövőhéten, és azutáni héten is összeröffenünk.
dáviddal tartottunk egy összebújós-apukájánál palacsintázós-teázós-városban sétálós napot. találtam egy kabátot, ami iszonyatosan megtetszett. csütörtökön az enyém lesz!
jövőhéten jóformán együtt fogunk lakni pár napig. annyira várom!
most pedig következzék egy kívánságlistaírás.
van vaníliás gyertyám!
a birdy album valami csodálatos
kávé- és csokimániákus, aki imád utazni és táncolni. arcának örök része a mosoly. imád olvasni, főleg spirituális könyveket. tánctanár, szóval 25 tehetséges gyerek második anyukája. kifejezetten emberszerető, és Brendonra kereszelt mackójával alszik. imádja a természetes kozmetikumokkal foglalkozó eladói munkáját. szerelme a hatalmas német dog kutyusa, Zeusz. imádja, mikor ölébe hajtja hatalmas fejét. kedvenc pillanatai egyike az, mikor kávézhat, és egy jót lelkizhet egy melegszívű barátnőjével. na meg mikor tumblr-ről inspirálódhat. nem utolsósorban van egy szerelme, csak is az egyetlen: Cirmosnak hívják. szerelmes a tappancsaiba immáron 4 éve. ó, és ő csinálja a legfinomabb gyümismézesteát. 

Name: Your name
Mochafrappes has been my official personal blogging site since 2009. I normally don't change my URL names
unless I have to for crucial reasons. It first started off with "ichooseyoumikichu", and I blogged for about 3 months and then I totally abandoned my blog for another
3+ months for tumblr. After getting used to tumblr, I only saw tumblr as a quick blogging site, and I moved back to blogspot because I can't seem to find tumblr as a serious personal blog, I think it's more for reblogging ideas and images.
Travel to Japan
