egy angyallány napjai ;
?????? ?? © ? ? ? ? ?
The layout was made specially for me.
All links open in a new tab.

 dávidról, rólunk, mirólunk, egyszóval Róla
nem tudom, hogy hiszel-e azokban az utolsó másodpercben elérős, véletlen összefutós, csókkal végződős történetekben, ami után mindig az ugrik be mindenkinek, hogy annyira eszméletlen lenne csak egyszer valami hasonlót átélni. ahol az utolsó képkocka mindig valami meghitt dolog, valami utolsó csattanó, valami, ami után megkönnyebbülsz, vagy rosszabb esetben a százas zsepit markolászod bridget jones-ként fetrengve.

tudod, én sem gondoltam hosszú hónapokkal ezelőtt - egészen kereken huszonhét hónappal ezelőtt -, hogy valakibe ilyen módon bele fogok futni. nem gondoltam volna, hogy az első találkozás ennyire szerencsétlenül és egyszerre sorsszerűen történik majd. nem hittem volna, hogy ennyire megörülök, hogy látom, és egy az egyben teszek majd úgy a hatalmas tömegben, mintha nem ismerném. nem gondoltam volna, hogy képes két ember a karácsonyi vásárlás közepette egyszerre egymásra nézni. pontosabban nem hittem, hogy ilyen létezik.
tulajdonképpen nem is tetszett régen. a homályos, pixeles webkamerakép, és a sokszor már-már részéről túlságosan meghitt mondatok elijesztettek. mégis mindig ott volt. megértett. bármit mondtam neki, bárkivel lehettem, bármikor írhattam, ő ott volt. valahogy nem kellett semmit mondanom, tudta, hogy nyugtasson le. tudott kezelni, ahogyan más eddig soha. értett hozzám. tudta, hogy kell megszólalnia, és mikor. tudta, mit kell mondania nekem, és hogy ezt hogyan tegye. megbabonázott.

szerettél már bele valaki lelkébe, úgy igazán?

veszekedtünk rengetegszer, hisz ismeretségünk alatt több olyan emberbe futottam bele, akik mellett fogalmam sincs, mit kerestem akkor. mindannyiszor végighallgatott, és mindannyiszor elengedett, ha úgy hittem, mással boldog lehetek. tudod, van az a mondás, hogy ha valakivel szakítasz, az azt jelenti, nem találtad még azt a valakit, aki talán épp téged keres.
nem hittem, hogy létezik olyan, hogy fiú-lány barátság. tulajdonképpen ha bárki megkérdezi tőlem, hiszek-e benne, azt válaszolom nem, aztán hezitálok, elgondolkozom, és arra jutok, talán igen. valahogy a miénk egészen más tészta. barátokként kezdtük, aztán annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy félő volt részemről, ha még közelebb kerülünk, ez a dolog elveszik. hisz ha már valaki a szerelmed, nem rohangálhatsz előtte lelakottan, nem mindegy, hogy az arcodon semmi nincs, vagy a szokásos smink, nem mindegy, hogyan eszel, hogyan beszélsz, mit mondhatsz el és mit nem, nem mindegy, hogyan viselkedsz a szüleid előtt, hogy mit csinálsz otthon, hogy mikor vagy mással, és mikor vele, egyszóval semmi sem mindegy. amíg barátok vagytok, nincs magyarázkodás. nem tartozol elszámolással, és a legtitkosabb, legmocskosabb dolgaidat elmondhatod neki. nem végződik szakítással.
régen olyat játszottunk, hogy mindenkinek kellett mondani valami olyat, amit senki más nem tudott rólunk. könnyedén pötyögtünk le minden meghökkentőt, mégis elfogadtuk, hogy a másik ilyen. és rólam senki nem tudott ennyi mindent akkor, mint ő.


bonyolultak voltunk. ő akart, nagyon, én féltem, így kevésbé. oda-vissza táncolósdi volt az egész történet, míg eljutottunk addig, igen! hirtelen ötlet volt, az utolsó remény árán kapaszkodtam belé. akkor épp úgy gondoltam, semmit nem veszíthetek azzal, ha még egyszer, talán utoljára megpróbálom.

újra találkoztunk, most már menekülés nélkül. annyira jó illata volt!

persze akkor még nem tudtam, hogy hangosan kortyol, és azt sem, hogy csikorgatja a fogait, mikor alszik. nem tudtam, hogy miután lecsukódik a szeme, szinte minden izma rángatózni kezd éjszaka, és fogalmam sem volt arról, hogy egy falat kaját sem hajlandó a kukába dobni. Ahogyan arról sem tudtam, hogy éjszakánként néha képtelen rendes időben megbarátkozni az ággyal, és gyakran akkor kezd csak igazán élni, mikor más már rég aludna.
de azt sem tudtam, hogy ennyire szeretetteljes ember. nem tudtam, hogy ennyire figyelmes, hogy minden egyes szavamat megjegyzi. nem tudtam, hogy képes ember így érinteni, és azt sem, hogy szinte életcélja mindig meglepni. nem tudtam, hogy ennyire odaadó, és ennyire megértő. nem gondoltam volna soha, hogy az életemben lehet valaki olyan, akinek bármit elmesélhetek. aki mindig itt van, bármit tettem, vagy tegyek is. nem gondoltam, hogy lesz valaki, akit meglátok, és képtelen vagyok nem mosolyogni. akinek elveszek az ölelésében. nem gondoltam, hogy lesz valaki, aki álmában is tudat alatt képes felülni, és takargatni minden második órában. még akkor is, ha tudja, hogy utálom, ha mindenem be van takarva. nem tudtam, hogy ennyire isteni teát főz, és hogy a világ legaranyosabb nevetése és mosolya az övé. nem tudtam, hogy bárki képes lesz rám ennyire rajongva nézni minden reggel. nem tudtam, hogy ennyire élvezet mellette élni, mert szebbé teszi minden egyes napomat, amit vele tölthetek.

nem gondoltam, hogy rátaláltam valakire, aki a szerelmem lehet, és a legjobb barátom egyben.

hisz voltunk már rossz passzban, jó passzban, vicces passzban, nyűgös passzban, romantikus passzban, ideges passzban, odabújós passzban, unatkozós passzban, fetrengős passzban, mehetnékes passzban, egyszóval ezerféle passzban voltunk már. mégis valahogy kiegészítjük egymást.

ő a másik felem. ő az, akivel tudom, hogy bármilyen mélypontot képes vagyok átélni. ő az, aki a kislábujjamtól az utolsó hajszálamig szeret, és mindenben támogat. még ha azt mondom, hogy holnap nyusziként ébredek.

mert tudom, hogy akkor ő lenne az első, aki vásárolna nekem egy halomnyi répát.



köszönöm, hogy vagy nekem! szeretlek
? "dávidról, rólunk, mirólunk, egyszóval Róla" was Posted On: 2012. április 28., szombat @0:31 | 0 hozzászólások ?

« Older posts | Newer posts»

Copyrighted © TeaCakeHouse. All rights reserved. Thank you.
View with Google Chrome in a 1280 x 800 SR. Inspired by Kaith, Images from ¦¦¦ Cursor from Images from ¦

?????? ?? © ? ? ? ? ?